Fekete-Győr András álszent gesztusa

Mentelmi jogának felfüggesztését kérte Fekete-Győr András, akit hivatalos személy elleni erőszakkal vádolnak. A Momentum politikusa tette mindezt álszent módon, hiszen már hónapokkal ezelőtt tudható volt, hogy ügye miatt legkésőbb szeptember végén elveszíti mentelmi jogát, októberben pedig újra bíróság elé állhat.

Bákonyi Ádám
2022. 09. 14. 6:24
20210512 MN Budapest Fekete-Győr András garázdaság per Magyar Nemzet fotó:Mirkó István Fotó: Mirkó István
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Nem bújok a mentelmi jogom mögé. Azt kértem az Országgyűlés mentelmi bizottságától, hogy függessze fel a mentelmi jogomat [...], hogy pont úgy ítélhessen a bíróság az ügyemben, ahogy egy nem képviselő állampolgár esetén tenné” − közölte egyfajta hősies pátosszal közösségi oldalán Fekete-Győr András. Mint a Momentum volt elnöke fogalmazott: a 2018-as túlóratörvény elleni, Kossuth téren tartott tüntetésen „egy játékboltban is kapható füstszórót ejtett” a rendőrsorfalak közé, ami „senkit nem talált el, karcolást sem okozott”.

„Jogot végeztem, pontosan tudom, hogy veszélytelen eszközök földre dobása nem bűncselekmény. Ennek ellenére nem fogok az országgyűlési képviselőket megillető mentelmi jog mögé bújni [...] vállalom a tetteim következményeit, akkor is, ha nevetségesnek és politikailag motiváltnak tartom az eljárást”

− írta.

Fekete-Győr tette mindezt átlátszóan álszent módon, hiszen már hónapokkal ezelőtt tudható volt, hogy ügye miatt legkésőbb szeptember végén elveszíti mentelmi jogát, azaz lényegében semmilyen gesztust nem gyakorolt. Ismert: a momentumos parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére irányuló indítvány még júliusban érkezett meg az Országgyűléshez a Pesti Központi Kerületi Bíróságtól hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indított közvádas ügyben. Ekkor a Mentelmi Bizottság elnöke lapunkkal közölte:

Fekete-Győr ügye már csak az őszi ülésszakban kerülhet a testület elé, az eljárási határidő szeptember 30.

Hargitai János hozzátette: amennyiben a politikus megjelenik a bizottság előtt, úgy természetesen meghallgatják, mivel azonban közvádas ügyről van szó, szinte biztosra vehető, hogy ki fogják adni. Beszédes körülmény, hogy a Momentum elnöksége éppen aznap döntött arról, hogy Fekete-Győrt visszahívják a párt frakcióvezetői posztjáról, amikor a kiadatásáról szóló cikkünk megjelent. Ebben ráadásul bírósági források alapján azt is megírtuk, hogy a politikus már októberben újra bíróság elé állhat.

Ismert: az ügyészség 2020 szeptember végén emelt vádat Fekete-Győr ellen, akinek büntetőpere előkészítő üléssel kezdődött meg a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. A politikus időközben lett országgyűlési képviselő, így mentelmi jogot szerzett, a bizonyítási eljárás viszont ugyanúgy folytatódik ellene, a bíróság ezért kérte a kiadatását. Amennyiben jogerősen elmarasztalja a bíróság, esetében a vonatkozó törvények értelmében ki kell mondani az összeférhetetlenséget: jogerősen elítélt személy nem lehet országgyűlési képviselő. Ebből következik, hogy Fekete-Győr András akkor is kikerül a parlamentből, ha csak felfüggesztett szabadságvesztést kap.

Végül, de nem utolsósorban: a „tettei következményeit vállaló”, a rendőrökre „füstszórót ejtő” Fekete-Győr az ominózus 2018-as tüntetésen maga ismerte el a HVG-nek, hogy ő is dobott füstbombát a rendőrökre.

„Nem bánt senkit egy füstgránát, de az emberekben akkora düh van, hogy vannak eszközök, amikkel élni kell” – mondta. Az ügyészség által közzétett videófelvételen pedig jól látható, hogy Fekete-Győr körülbelül húsz méterről indította dobását, ami maximum vízilabdás berkekben nevezhető „ejtésnek”.

Borítókép: Fekete-Győr András (Fotó: Mirkó István)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.