Fekete-Győr András vékony jégre tévedt, be is tört alatta, ismét nevetségessé tette magát
Bohár Dani rendesen kiosztotta.
Bohár Dani rendesen kiosztotta.

Levegőért kapkod Fekete-Győr András Momentum-alapító, miután kiderült, hogy párttársa, Cseh Katalin csatlakozott Barabás Richárd Humanisták nevű kármentő felekezetéhez.

Azt hiszik, hogy nekik mindent lehet.

A bukott Momentum bukott elnöke most sem hazudtolta meg magát.

Lelepleződtek!

Kedden lemondott elnöki tisztéről a tenyérbe mászó Tompos Márton.

Messze még a választás.

A bukott kormányfőjelölt-jelölt azzal húzhatta ki a gyufát, hogy nem akarta a mikropárt indulását a jövő évi választáson.

Nem mindenki lépne vissza 2026-ban.

A Momentum vezetése beállt a Tisza Párt mögé, elárulva a párt maradék szavazóit is.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kormánypárti politikus szerint a gazdák tiltakozását nem lehet hazugságokkal elfedni.

Feszültséggel és nyílt számonkéréssel zajlott a Mercosur-megállapodás elleni strasbourgi gazdatüntetés.

A készítmény hatékonyan csökkenti a súlyos szív-érrendszeri események kockázatát.

A testület szerint a támadott szabályozás nem sérti a tisztességes hatósági eljáráshoz való jogot.

Jelenleg is a nagyhatalmi egyensúlyviszonyok átrendeződését látjuk, ami újabbnál újabb kihívásokkal szembesíti a történelmi szereplőket.

Legalább 15 ember megsérült, rengeteg mentőautót riasztottak a helyszínre.

Magyar Péter brüsszeli főnöke nem tűri, hogy valaki a pártszövetség irányvonalával ellentétesen voksoljon, vagy akár csak elsunnyogja a fontos szavazásokat.

A labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának hetedik fordulójában kedden a Real Madrid 6-1-re nyert a Monaco ellen.

Az első félidő első részében játszottunk jobban, de az északiak csodakapusával nem tudtunk mit kezdeni.

A német–magyar jó kapcsolat érték Európában, és történelmünk során mindig azok jártak jó úton, akik kapcsolataink erősítésén munkálkodtak, üzente az államfő.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.