Halálhörgés a Momentum felől, váratlant húzott a párt elnöke
Tragikomikus a baloldal helyzete, a Momentum most váratlanul közölte, hogy talán mégis elindulna a következő választásokon.
Tragikomikus a baloldal helyzete, a Momentum most váratlanul közölte, hogy talán mégis elindulna a következő választásokon.
Ilyen, amikor valóra válik az összeesküvés-elmélet.
Egyre többen hagyják el a süllyedő hajót az óbaloldal pártjaiból.
A Momentum bukott politikusa forradalomra készül, de már arra sem emlékszik, hogy miért és hogyan kellett elhagynia a parlamentet.
Egészen szürreális beszélgetések kerekedtek Fekete-Győr Andrással és Jámbor Andrással is.
A bíróság két év felfüggesztett szabadságvesztést szabott ki S. Márkra.
Fekete-Győr András levegőért kapkod.
A politikus rendőröket dobált meg egy tüntetésen, ahol megrongálták az ország karácsonyfáját is.
A Fidesz kommunikációs igazgatója ironikusan búcsúztatta a Momentum egykori vezetőjét az Országgyűlésből.
Szavaztak az ellenzéki politikus összeférhetetlenségéről a parlamentben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Digitális harcosok és közéleti arcok Zánkán.
Surányi György megszüntetné a kilencszázalékos adókulcsot.
A sofőr megbánta a történteket.
Az Alapjogokért Központ felmérése szerint csak négy párt jutna be a parlamentbe.
Kazahsztán leállította a gázszállítást.
Donald Trump reagált a „No Kings Day” megmozdulásokra, amelyek során baloldali aktivisták ezrei vonultak utcára.
Hiába próbálnak minket lenyomni, az EU-tagországok nagy része nukleáris energiát használ.
Gyorshajtás mellett rakomány szállításáért is megbüntették, sőt eleve nem is hajthatott volna az úton.
Az orosz gáz aránya 13 százalékra csökkent Európában.
Kanada tarolt hazai pályán, hét aranyat otthon tartott a rövid pályás gyorskorcsolyázók vk-versenyén.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.