Fidelitas: Varju és Fekete-Győr elítéltként ülnek az Országgyűlésben + videó
A baloldalon soha semminek sincs következménye.
A baloldalon soha semminek sincs következménye.
A Párbeszéd politikusa ismét házhoz ment a pofonokért.
A megoldást most is Gyurcsánytól várják.
A XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint morális hátrányban lesz a balliberális oldal mindaddig, amíg nem vállalják a felelősséget botrányaik után.
Rétvári Bence államtitkár arról beszélt lapunknak, hogy a Momentum most már büntetőügyben is Gyurcsány védelmét kéri.
Gyurcsány fenyegetőzését sem hagyta szó nélkül az alkotmányjogász.
Muszáj lesz vállalni ezért a felelősséget.
A baloldali egységen dolgozó Magyar György ügyvéd szerint csak a jogerős ítélet után szabadna foglalkozni ezzel a kérdéssel.
A bukott miniszterelnök rájöhetett, hogy visszájára sülhet el a két, többek között garázdaságért, testi sértésért és hivatalos személy elleni erőszakért elítélt baloldali politikus melletti folyamatos kiállás.
A XXI. Század Intézet elemzője szerint a két politikus méltatlanná vált arra, hogy megtartsa képviselői mandátumát.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
According to the Republican Congressman from Ohio, Hungary serves as an inspiration to the world because it has defended its culture and history.
A véleménynyilvánító szavazás célja, hogy a választók döntsenek: szeretnék-e, hogy Ukrajna csatlakozzon az Európai Unióhoz.
A telefonbeszélgetések hasznosak és eredményesek voltak.
Kevesebb a drog a piacon.
Munkáját a legmagasabb szinten is elismerték.
Az ukrán belpolitikai feszültség új szintre lépett.
A 42 Restaurant séfje, Koppány Levente gondoskodik majd Jennifer Lopez és csapatának étkezéséről budapesti tartózkodása alatt.
Tombol a kettős mérce.
Munkáját a legmagasabb szinten is elismerték.
Az ukrán belpolitikai feszültség új szintre lépett.
A 42 Restaurant séfje, Koppány Levente gondoskodik majd Jennifer Lopez és csapatának étkezéséről budapesti tartózkodása alatt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.