Sokan vártak már erre a pillanatra 2006 óta. Minden tisztségéről lemondott Gyurcsány Ferenc és kicsekkolt a közéletből, végérvényesen. De mielőtt kezdjük komolyan venni ezt a bejelentést, meg kell állnunk néhány keresetlen szóra! A hírt például nem maga a „Kárpátok Cicerója” jelentette be, hanem a felesége, Dobrev Klára, a DK európai parlamenti képviselője, a Tisza Pártot is a keblére ölelő Európai Néppárttal a legfontosabb kérdésekben egy követ fújó Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségének frakciótagja, Ukrajna fegyveres megsegítésének és gyorsított uniós tagságának egyik legnagyobb támogatója.
Könnyen felmerülhet tehát a gyanú, hogy Gyurcsány eltakarításában szerepet játszott a brüsszeli globalista elit is, amely komoly céljának tekinti, hogy megbuktassa a jelenlegi kormányt és Magyar Pétert ültesse miniszterelnöki bársonyszékbe.
Az előző választások tapasztalatai alapján ugyanis az látható, hogy ez nem megy a baloldali pártok összefogásával, csak akkor, ha egyetlen ellenfél van a túloldalon, a napokban például Fekete-Győr András, a Momentum egykori elnöke is ezért szólította fel a pártját, hogy legyenek az ellenzéki szalámi egyik felzabált szelete, haladéktalanul.