idezojelek

Ma a tűzijáték, holnap a légkondi

A FÖLD ÁRNYAS OLDALA – A kultúrharcos demagógia határtalan, a francia baloldal meg is találta az új célpontot.

Szőcs László avatarja
Szőcs László
Cikk kép: undefined

A forró nyári nagyvárosban három dolog nyújtott számunkra vigaszt: az evés, az ivás és a harmadik, amelyről társaságban nem szoktunk beszélni. Úgy van, a légkondicionálóról van szó. Ám 

mielőbb rátérnénk a légkondi körüli kultúrharcra – a haladó társadalmakban ugyanis ilyen is van –, nem mehetünk el szó nélkül egy másik mellett sem, amelyet pedig a Szent István-napi tűzijáték köré gerjesztettek ellenzékiek.

 Az ellenérvek ebben az esetben is részben környezetvédelmiek, részben viszont az augusztus 20-i látványosság költségeibe kapaszkodnak, amelyekről egyébként egyes sajtótermékek pontatlanul számoltak be. A budapesti tűzijáték költsége 3,6 milliárd forint volt, a sokat emlegetett 14 milliárd a teljes állami ünnepségsorozaté. 

Az utóbbit ismételgetni persze hatásosabb, különösen úgy, hogy az átlagember számára ez beláthatatlanul sok pénz, főleg ha valaki nem járatos az államháztartási léptékekben. Pedig kiindulva abból, hogy a magyar bruttó hazai termék nagyságrendileg 80 ezer milliárd forint, egyszerű számtani művelettel beláthatjuk, hogy országunk születésnapjának három-négymilliárdos költsége olyan, mintha egy évi nyolcmillió forintot kereső apuka 360 forintot költene gyereke születésnapján a konfettiágyúra. Azaz egy vagyont, nem igaz?

Azért hozzuk ezt az ezúttal szó szerint gyerekes példát, mert a közbeszédben az ultima ratio, a végső érv a kisgyerek és a kiskutya – vagy ahogy az interneten ma furcsa divatban van: gizsgugya. Van ennek alapja, hiszen jóérzésű ember a legkiszolgáltatottabbakat önmagánál jobban félti, óvja. Ám ezt a jótékonykodásra rátelepedő csalók mellett a politikai demagógok is jól tudják, és visszaélnek vele. 

Ezt tették legutóbb a Hadházy Ákos gyűlöletkeddjének hagyományát ápoló tűzijáték-ellenes tüntetők is, akik gyerekeket jelképező játékmackókat helyeztek a közpénzégető mutyiközpontnak tartott Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség irodája elé, plakátjaikon pedig ilyesmik álltak a beszámolók szerint: „No tűzijáték! Gyermekvédelemre, kórházakra, iskolákra költsünk”; „Szülinap-tűzijátékomat működő kórházakra/oktatásra cserélném.”

Az ilyen emberek mindent forintosítanak, sőt a jelek szerint gyerekeiket is úgy nevelik, kíméletlenül verjék a fogukhoz a közpénzgarast. A tiszás Tarr Zoltán írta: „Most ért haza a kislányom. Megnézte a tűzijátékot. Azt mondta, kár volt. Unalmasnak és hosszúnak találta. És drágának is, mert mondták neki többen is ott, hogy mennyibe került.” Mármost azon túl, hogy a tűzijátékot évről évre százezrek nézik élőben, és az idegenforgalmat is szépen gyarapítja – tehát adóbevételeket eredményez –, van egy olyan bibliai mondás: nem csak kenyérrel él az ember. 

Hagyományaink, nemzeti ünnepeink kötnek minket össze, tesznek minket azzá, amik vagyunk: a magyar nemzet részévé. Közéjük tartozik a csaknem száz éve hagyománnyá vált, noha történelmi okokból nemegyszer elmaradt ­augusztus 20-i tűzijáték is, amelyet a közmédiában átlag 861 ezren követtek élőben (a tévénézők egynegyede), legalább egy percen keresztül pedig 1,252 millióan kísértek figyelemmel. 

Vagyis nem állíthatjuk, hogy érdektelenségbe fulladt volna. Lehet vitatkozni a tűzijátékról, meg lehet vizsgálni, lehetne-e valamivel rövidebb vagy kevésbé nagyszabású, s így mennyivel lenne olcsóbb vagy csökkenne a zajhatás, de Tarr azt ígérte utóbb eltüntetett internetes bejegyzésében: ha kormányra jutnak, jövőre nem lesz ilyen!

Kádárék is véget vetettek 1956 után egy időre az ünnepi látványosságnak. Ők talán a Molotov-koktélokkal kapcsolatos rossz emlékeik miatt tiltottak be mindent, ami robban, köztük a pirotechnikát is, Magyar Péter és társai pedig spórolásnak beállított demagógiából tennék. A gyerekekre, az oktatásra vagy a vándormotívummá vált kórházi vécépapír-mizériára hivatkozva elvileg mindent meg lehetne spórolni, ami nem létfontosságú.

 Strázsálhatna végül is a koronaőr is mackónadrágban az Országházban, biztosan olcsóbb, mint a szép egyenruhája, főleg ha a fizetéséből kell megvennie. Vannak persze emberek, akik azt is sajnálnák, ha édesanyjuk Kovács Jánosné helyett Kovácsy Jánosnéként halálozna el, mert így egy betűvel többért kellene fizetniük a sírkövesnek a vésésért. A legtöbben viszont nem ilyenek vagyunk – talán még Tarr sem, csak rendkívül demagóg –, és biztosra vehetjük, hogy a többség nem rövidítené meg hazánk születésnapját a tűzijátékkal egy esetleges népszavazáson, amelyet mondjuk a jövő tavaszi választásokkal egyszerre tartanának.

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

De térjünk vissza a légkondicionálóhoz, amely ugyan a nemzeti ünnep helyett a szürke és forró hétköznapokhoz kötődik, továbbá a tűzijátékkal ellentétben nem szép, sőt eltakarhatatlanul ronda, mégis kultúrharcos támadás alatt áll. Az ugyanis – az Internacionálé vonatkozó sorával ellentétben – végül is soha nem valósul meg, hogy „ez a harc lesz a végső”; a balos ideológiának mindig újabb és újabb forradalmi célokra van szüksége ahhoz, hogy fenntartsa a saját lendületét. Százhatvan évvel a rabszolgaság felszámolása után például a kritikai fajelmélettel harcol a történelem átírásáért és nyelvrendőrséggel a politikailag korrekt beszédért, amely ennek keretében nemcsak az n-betűs szót nem tűri meg, de a vicceknek is határt szab. Nagy buzgalmukban mindig el kell törölniük valamit. Mondjuk a tűzijátékot (nemzeti, környezetszennyező és „drága”) vagy a légkondit (környezetszennyező).

Egyik családtagunk a munkája részeként egyszer azt a feladatot kapta, szerezzen a nyárra budapesti bérlakást egy idelátogató izraeli történelemprofesszornak. Légkondist. Ez legalább huszonöt éve történt. A légkondi az ottani hőség miatt Izraelben akkoriban is elterjedt volt, az egyik első szó, amit a látogató náluk megtanul, az, hogy mazgannak nevezik. (Nem véletlen, részben ezzel függ össze a plázák korai elterjedése Izraelben. Bevásárlás, étkezés, mozizás, családi és társasági élet végig a hűsben, egyetlen parkolással.) Nálunk viszont akkoriban még nem volt szükség a lakásoknak erre a hűsítő berendezésére; a professzor végül teljesíthető igénye kicsit különcködőnek is tűnt. Mára viszont – legalábbis itt, a nagyvárosi kőrengetegben, ahol tömegével lakunk és e lap is készül – az egyre gyakoribb és tartósabb időjárási hőhullámok idején nemcsak az elemi kényelem, de a hatékony munkavégzés alapvető tárgyi feltételévé vált a sajnos monoton zajjal és megemelkedett áramszámlával járó légkondicio­náló berendezés.

Ezért is figyelemre méltó, hogy

 éppen Franciaországban kezdődött ellene hangulatkeltés, ott, ahol a 2003-as nyári hőhullám – az egyik első európai klímafigyelmeztetés – legalább 15 ezer halálos áldozatot követelt (főleg amúgy is legyengült idősek haltak meg), miután több nagyvárosban 39-40 fok fölé emelkedett a hőmérséklet. A légkondicionálók nem voltak elterjedtek, ahogyan egyébként ma sem kifejezetten azok; a francia lakások negyedét-ötödét hűtik, szemben például az amerikai otthonok csaknem 90 százalékával. 

Miközben Párizsban az illetékesek a közeljövőre akár már 50 Celsius-fokos alkalmi napi hőmérsékleti maximummal is számolnak, a baloldal rányomta a hűtés gombot Marine Le Pen ötletére, aki ellenzéki vezérként nemzeti légkondicionálási tervet hirdetett meg. Úgysem találnák ki, hogy miért: a légkondicionálók kibocsátása tudniillik növeli az üvegházhatást és a globális felmelegedést. Nem is hűt, hanem fűt. „Környezeti aberráció, amelyet meg kell haladni!” – hőzöng a Libération baloldali napilap.

Nálunk az ellenzék még légkondipárti, kommunikációjának részét alkotja: meg lehet főni hűtés nélkül a vonatokon, sőt a műtőkben is! A demagógia ezen iránya azonban könnyen változhat, ha kormányközeli közpénzégetést vélelmeznek; onnantól kezdve a légkondi hirtelen roppant drága és szennyező lesz.

 Játék mackókat telepítenek megint a gyerekek védelmében – akiknek persze éppen felforr majd az agyvizük.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Szőcs László avatarja
Szőcs László

Ma a tűzijáték, holnap a légkondi

Sitkei Levente avatarja
Sitkei Levente

Hollandia aggasztó kormányozhatatlansága

Bayer Zsolt avatarja
Bayer Zsolt

Éljen gusztus 20., kotmányunk ünnepe!

Deák Dániel avatarja
Deák Dániel

Orbán Viktor De Gaulle szerepében

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.