Az ötödik helyen 7,1 százalékos támogatottsággal az előző államfő, Andrej Kiska centrista liberális pártja áll. A csupán tavaly bejegyeztetett pártnak a most mért eredmény érezhető visszaesést jelent, hiszen az elmúlt időszakban rendszerint 10 százalék fölött mérték a támogatottságukat.
A hatodik helyre, 6,6 százalékkal a felmérés a Boris Kollár vállalkozó vezette, jobbközép irányultságú Család vagyunk (Sme rodina) mozgalmat hozta amely négy éve némileg alacsonyabb eredménnyel jutott a parlamentbe, az utóbbi hónapokban viszont rendszerint hasonló támogatottságot mutattak neki.
Az MVK szerint a leendő pozsonyi törvényhozásba bejuthat még a négy éve alig valamivel az 5 százalékos bejutási küszöb alatt végzett Kereszténydemokrata Párt (KDH), amelyre a mostani mérés szerint a szavazók 6,5 százaléka adhatja voksát. A megkérdezettek 5,3 százaléka voksolna a jelenlegi kormánykoalíció második legerősebb pártjára, a jobboldali Szlovák Nemzeti Pártra (SNS), amely legutóbb 8,64 százalékkal került a pozsonyi törvényhozásba.
Átlépheti még a parlamenti küszöböt a klasszikus liberális pártnak tekinthető Szabadság és Szolidaritás (SaS), amelyre a megkérdezettek 5,1 százaléka voksolna. Ez jelentős visszaesés az SaS-nek, amely négy éve még a második legerősebb politikai erő volt a voksok több mint 12 százalékával.
Bár a mostani felmérés adatai szerint is kérdéses, hogy a márciusban megalakuló új pozsonyi törvényhozásban lesz-e képviselete a felvidéki magyarságnak, az utóbbi hetekben-hónapokban nőtt a Magyar Közösségi Összefogás (MKÖ) néven indított közös magyar lista támogatottsága.
A mostani felmérés szerint 4,5 százalékon áll a lista, ami csaknem egy százalékponttal több, mint egy hónapja. A felvidéki magyarság körében érdemi támogatottsággal rendelkező pártok közül a másik, a Most-Híd szlovák-magyar párt támogatottsága viszont hosszú és rövid távon egyaránt csökkenő tendenciát mutat, most 3,3 százalékot mértek neki.
A vonatkozó szlovákiai szabályozás szerint a pártok támogatottságát mutató új felméréseket a választást megelőző két hétben már nem lehet nyilvánosságra hozni. Ez a moratórium szombaton lép életbe, vagyis a most nyilvánosságra hozott számok az utolsó adatok a voksolás előtt.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!