– Tünetmentesek azok a magyarok, akik elhagyták Vuhant – nyilatkozta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára vasárnap az MTI-nek.
A politikus elmondta, vasárnap délután nem sokkal fél három után megérkezett Franciaországba az a repülő, amely mások mellett azt a hét magyar állampolgárt is szállította, akik úgy döntöttek, hogy szeretnének hazatérni a lezárt kínai tartományból, Hupejből.
A repülőgép kétszázötven utasa közül hatvanöt francia volt, a többiek pedig további harminc ország állampolgárai, akiknek az érintett államok nagy része lehetővé tette az azonnali hazatérést. Menczer Tamás elmondta, a hét magyar utas közül öten voltak Vuhanban, ketten pedig másik kínai városban. A nehéz közlekedés ellenére mindannyian időben odaértek a találkozási ponthoz, ahonnan elvitték őket a repülőtérre, ahol még indulás előtt átestek két – kínaiak és franciák által végzett – orvosi vizsgálaton. Ezek eredménye szerint mindegyikük jól van.
A magyar utasoknak a franciaországi leszállás után sem voltak tüneteik, és ugyan fáradtságra panaszkodtak, de máskülönben jól érezték magukat. Este a budapesti reptérre is megérkeztek.

Fotó: Honvédelmi minisztérium
Az országos tisztifőorvos vasárnap azt közölte: a Dél-pesti Centrumkórház erre a célra kijelölt különálló épületébe szállítják a Vuhanból hazatérő magyarokat. Müller Cecília kifejtette, hogy katonai repülőgép hozza Budapestre a hét magyar állampolgárt, akiket leszálláskor az Országos Mentőszolgálat két szállító járműve vár, hogy a kórházba vigye őket. – A rendelkezésre álló információk szerint egészségesek, a betegség semmiféle tünetét nem mutatják – erősítette meg az országos tisztifőorvos is. Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház – Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa arról tájékoztatott: a hét főt osztályuk karanténépületében helyezik el, és mivel a koronavírus lappangási ideje átlagosan öt, legfeljebb tizennégy nap, ezért két hétig ott tartják őket.