A közép-afrikai ország 7,3 millió választópolgára több mint harminc párt jelöltjei közül választhatja ki a 180 fős kameruni parlament tagjait.

„Zelenszkij a távozást tervezgeti”
A Biden-adminisztráció gyakorlatilag Ukrajna tulajdonosává vált.
A közép-afrikai ország 7,3 millió választópolgára több mint harminc párt jelöltjei közül választhatja ki a 180 fős kameruni parlament tagjait.
A voksolást eredetileg másfél évvel korábban kellett volna megtartani, de elhalasztották az angolajkú szakadárokkal kialakult konfliktus miatt.
A térségben 2017 óta folynak harcok a kormányerők és az angolajkú lázadók között. Ez utóbbiak eleinte békés tüntetéseken követeltek szélesebb jogokat a frankofón ország angolajkú közösségének, ám elmérgesedett a helyzet, és napi szintűvé vált az erőszak. Az összecsapásokban mintegy háromezren vesztették életüket és félmillióan váltak földönfutóvá.
Kamerun két legnagyobb angolajkú régiója 2016 végén bejelentette, hogy kiszakadnának az afrikai országból, és Ambazónia néven egyesülnének. A kameruni angolajkúak régóta arra panaszkodnak, hogy másodrangú állampolgárként kezelik őket, és kevesebb támogatást kapnak. Kamerunt az első világháború után Nagy-Britannia és Franciaország között osztották fel, és csak 1961-ben vált függetlenné.
Fegyveres szakadár csoportok és támogatóik a választások bojkottálása mellett döntöttek, mert szerintük azok sem szabadnak, sem tisztességesnek nem nevezhetők. A kormány 700 csendőrt küldött a szakadár térségekbe a biztonság megerősítése érdekében.
A választások eredményét két héten belül teszik közzé.