Döbbenetes bíróbotrány az Afrika-kupán, a házigazdának látványosan segítenek
A kezdés előtt órákkal cserélték le a játékvezetőket két negyeddöntős párharcban is.
A kezdés előtt órákkal cserélték le a játékvezetőket két negyeddöntős párharcban is.

Ezrek keresnek menedéket Kamerunban.

Az egykori klasszis azzal váltotta ki a nemzetközi és az afrikai szövetség haragját, hogy szerződést írt alá az 1XBET fogadótársasággal.

André Onana úgy mozdult a labdára, mintha lassított felvételen tette volna.

Szomjas elefántcsorda hatolt be a héten egy észak-kameruni városba és a környező településekre, legalább két ember halálát okozva.

Youssoufa Moukoko sorra dönti meg a rekordokat, de ezt talán részben egy turpisságnak köszönheti.

Andre Onana a vb-n összeveszett a szövetségi kapitánnyal, ez a probléma forrása.

Akinek nem csak a gólöröme volt szenzációs.

Szerbia háromszor találta el a kaput, mindháromszor a hálóba is talált, mégsem tudott nyerni.

A bűnök ellentételezése révén új, békés alapokra helyeznék a két ország közötti együttműködést.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Orbán Viktor felidézte az emlékezetes pillanatokat.

A miniszterelnök szerint a higgadt magabiztosságra van most a legnagyobb szükség Magyarországon.

Nagy fennakadásokat okoz a hóátfúvás.

Nagy területen csökkenhet mínusz 15 fok alá a hőmérséklet.

A gazdák attól tartanak, hogy tisztességtelen verseny alakul ki.

A kérése nem kivitelezhető – állítják a szervezetnél.

Több felületen is találgatások jelentek meg arról, kik lehetnek az idei vendégek, illetve mikor tartják meg a jobboldali konferenciát.

Fordulás után Raphinha második találata döntött a Barcelona javára, a katalánok 3-2-re verték a Real Madridot.

A Grimsby Town és a Brighton taszította rég nem látott mélypontra a Vörös Ördögöket.

Rendhagyó eseménynek adott otthont a Szépművészeti Múzeum.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.