Az egészségügyért felelős uniós biztos közölte, hogy az Európai Bizottság továbbra is mindent megtesz azért, hogy az egészségügyi dolgozók a legmegfelelőbb eszközökkel rendelkezzenek a járvány kezelésére. A brüsszeli testület közös közbeszerzési pályázatot indított el az egyéni védőeszközökre, továbbá uniós szinten felülvizsgálják az orvosi felszerelések állapotát. Elmondta, hogy az uniós polgári védelmi mechanizmus alkalmazása felgyorsult, a tagállamok közötti koordináció elengedhetetlen.
- Erre a rendkívüli helyzetre csakis rendkívüli válaszokat adhatunk. Agresszívan le kell csapnunk a vírusra. Nem dőlhetünk hátra, ez most nem a nyugalom órája – hívta fel a figyelmet Kirikidész.
Janez Lenarčič válságkezelésért felelős biztos azt hangsúlyozta, hogy a komoly gazdasági visszaesés megelőzését illetően fontos, hogy az EU stabilitási és növekedési paktuma válságos helyzetekben rugalmasságot biztosít.
- A munkáltatók és a munkavállalók egyaránt támogatást kell, hogy kapjanak, különös tekintettel a kis- és középvállalatokra – emelte ki.
Tóth Edina fideszes EP-képviselő a vitában felhívta a figyelmet a hiteles, naprakész információk fontosságára, és jó példaként mutatta be a magyar kormány intézkedéseit, a tájékoztató jelleggel indított honlapot, az ingyenesen hívható ügyeleti számot. A képviselő felkérte az Európai Bizottságot és az Európai Beruházási Bankot, hogy nyújtson segítséget a járvány okozta negatív hatások által leginkább érintett ágazatok részére.

Fotó: Európai Parlament
A vita után a magyar sajtó kérdéseire válaszolva Tóth Edina kifejtette: az Európai Parlamentben nincs pánikhangulat, de jóval kevesebb képviselő van jelen a megszokottnál. Mivel a helyzet napról-napra, óráról-órára változik, még nem lehet tudni, milyen intézkedéseket jelent be a parlament vezetése a jövő heti bizottsági munkák folytatásával kapcsolatban.
Párttársa, Kósa Ádám írásbeli felszólalásában rámutatott: a vírus terjedése kapcsán a legfontosabb dolog a gyors, akadálymentes tájékoztatás, hiszen az állampolgárok csak akkor érzik magukat biztonságban, ha időszerű és pontos információkat kapnak. Kiemelte: veszélyhelyzetben különösen fontos tekintettel lenni a hátrányos helyzetű csoportokra, köztük a fogyatékossággal élőkre.