Zuzana Čaputová már hétfőn megbeszélést tartott az OĽaNO elnökével a leendő kormány összetételéről, de akkor még azt mondta: mielőtt még megbízást ad a kormányalakításra, találkozni akar három másik, a parlamentbe bejutott párt, a Boris Kollár vállalkozó vezette jobbközép Család Vagyunk (Sme rodina), a Richard Sulík vezette klasszikus liberális Szabadság és Szolidaritás (SaS), és az előző államfő, Andrej Kiska vezette centrista liberális Emberekért párt elnökeivel azért, hogy ők is megerősítsék a leendő koalícióba való belépési szándékukat. Ezek a találkozók időközben lezajlottak, és az érintettek megerősítették, hogy készek részt venni egy Matovič vezette kormánykoalícióban. Egyedül az Andrej Kiska vezette párt az, amelyik vezetősége még meg kell, hogy erősítse a döntést csütörtökön.
Čaputová, miután megbízta kormányalakítással az OĽaNO elnökét, azt mondta: a leendő kabinet nagy bizalmat kapott a választásokon, ez egyúttal komoly felelősséget ró rájuk. Hozzátette: bízik benne, hogy ezzel a leendő kormányt alkotó összes párt vezetője tisztában van, mivel – mint mondta – rövid időn belül legitim és új kormányra van szükség.
- Mindent megteszek annak érdekében, hogy belátható időn belül olyan kormánya legyen Szlovákiának, amelyről a történelemkönyvekben úgy fognak megemlékezni, hogy az ország legjobb kormánya volt – jelentette ki Igor Matovič a megbízatás átvétele után. Hozzátette: azt akarja, hogy az új kormány olyan érzést hozzon az emberek lelkébe, hogy az ország mindegyiküké.
Igor Matovič már a szombati voksolás végeredményének közzététele előtt bejelentette, hogy egy alkotmányozó többséggel rendelkező kormányt szeretne alakítani. Ezt most úgy tűnik, sikerülhet létrehoznia.
A szombati parlamenti választáson az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OĽaNO) nevű jobboldali ellenzéki mozgalom győzött, a voksok 25,02 százalékát megszerezve. Az új összetételű pozsonyi törvényhozásba hat párt jutott be.