időjárás 4°C Andor , András 2022. november 30.
logo

Mostantól mindenféle korlátozás nélkül beléphetünk Romániába

Forrás: MTI
2020.06.15. 15:25
Mostantól mindenféle korlátozás nélkül beléphetünk Romániába

Továbbra is korlátozás nélkül léphet be Románia területére az Európai Unió valamennyi állampolgára, azoknak pedig, akik olyan európai országokból érkeznek – köztük Magyarországról –, ahol az utóbbi időben alacsony volt az újonnan észlelt koronavírus-fertőzések aránya, hétfőtől nem kell már kéthetes otthoni vagy hatósági elkülönítőbe vonulniuk – tisztázta az MTI érdeklődésére Alexandra Gavan, a román határrendőrség szóvivője.

A március közepén meghirdetett rendkívüli állapot idején bevezetett, majd a veszélyhelyzetről szóló, május 18-án elfogadott 394-es számú kormányhatározat által megerősített, és továbbra is érvényben lévő beutazási korlátozást Románia azokra az utasokra alkalmazza, akik nem az Európai Gazdasági Közösség vagy Svájc állampolgárai.

A jogszabályok szövegében az szerepel, hogy a rendkívüli állapot, illetve veszélyhelyzet idején – néhány kivételtől eltekintve – nem léphetnek be Romániába „idegenek”.

Ez alatt azonban nem általában a külföldi állampolgárokat értik, hanem a „harmadik országok állampolgárait”, ahogyan ezt a fogalmat az európai uniós csatlakozás előtt kiadott idegenrendészeti törvény meghatározta – közölte a szóvivő.

Hozzátette: eddig sem volt tilos az uniós állampolgárok belépése Romániába, és a harmadik országok állampolgárai közül is beengedték az ingázókat, átutazókat, törvényhozókat, diplomatákat, rezidenseket és családtagjaikat.

Alexandra Gavan szerint annyi változik hétfőtől kezdődően, hogy aki a járványügyi operatív törzs által meghatározott 17 országból – Ausztriából, Bulgáriából, Csehországból, Ciprusról, Horvátországból, Svájcból, Németországból, Görögországból, Izlandról, Lettországból, Liechtensteinből, Litvániából, Máltáról, Norvégiából, Szlovákiából, Szlovéniából vagy Magyarországról – érkezik Romániába, annak már nem kell kéthetes elkülönítőben megvárnia a koronavírus-fertőzés lappangási idejének leteltét.

A járványügyi operatív törzs szombaton közzétett döntése értelmében a közegészségügyi hatóság ezentúl hétfőnként frissíti a listát, amelyekre azok az országok kerülnek fel, ahol az utóbbi két hétben az egymillió lakosra jutó új koronavírus-fertőzések átlaga nem haladja meg a napi öt esetet.

Koronavírus a világban

Japán tudósok: Két év alatti gyermekek ne hordjanak maszkot!

A dosszié összes cikke
Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.