Levélben mondott köszönetet Orbán Viktor miniszterelnöknek Béchara Boutros Rai bíboros, a maroniták antióchiai pátriárkája Magyarország részvétnyilvánításáért és a bejrúti robbanás kárainak elhárításához nyújtott egymillió eurós támogatásért – tájékoztatta a távirati irodát Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke csütörtökön.
Maronita pátriárka: hálásak vagyunk Magyarország segítségéért
Orbán Viktornak címzett levelében a bíboros azt írta: Isten áldását kérem Önre és Magyarországra.
Közlése szerint a Hungary Helps Program keretében folyósított segélyt a magyar kormány már csütörtök délelőtt sikeresen eljuttatta a Libanoni maronita egyháznak. Rai bíboros, pátriárka levelében felhívta a figyelmet a bejrúti tragédia súlyos következményeire, az állami és egyházi létesítményekben keletkezett hatalmas károkra, valamint a libanoni társadalom, a családok szenvedésére.
– Isten áldását kérem önre és Magyarországra, és biztosítom arról, hogy imáinkban mindig egyek leszünk, azt remélve, hogy a cédrusok és a szentek országa főnixként fog megújulni, a jövőben is tanúsítván Isten szeretetét, valamint a béke, az igazság és a szabadság értékeit
– írta a magyar miniszterelnöknek a maronita pátriárka.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNem nyugszanak a kedélyek az olasz egyetemeken
A La Sapienza Egyetemen a közelmúltban történt tüntetéseken az anarchista körök, és a diákszervezetek közé beszivárgott egy korábbi palesztin terrorista is.
Kiderült, milyen hatással van a migráció egy országra
Egy tanulmány megállapította, hogy a tömeges migráció valójában nem serkentette a gazdaságot, és jelentős terhet rótt a közszolgáltatásokra és a lakásszektorra.
Orosz–ukrán háború: tele vannak a börtönök, akár húszezer elítélt is mozgósítható
Ukrajnában túlzsúfoltak a börtönök.
Nyíltan kimondták: a korrupt ukrán maffiaállam csúnyán átverte a Nyugatot
Boris Johnson egykori brit miniszterelnök volt tanácsadója kendőzetlen őszinteséggel beszélt a helyzetről.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Bohár Dániel: Magyar Péter egy kudarcos balos bohóc - videó
Így készül a NATO a világháborúra - drámai képek
Ezt látnod kell: A Házasság első látásra Encije vadiúj külsőt villantott – fotó
Bayer Zsolt bemutatta a Magyar Péter-féle korlátozás „legfontosabb” eszközét + videó
Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!
„Micsoda képmutatás", „Németország elviselhetetlen" – a németek harcba szálltak Magyarországért
Hátborzongató titkot mondott a NASA a földönkívüliekről
Ez ám a meglepetés! Cristiano Ronaldo visszatérhet Európába
Klopp vallomása az utolsó idényéről: Bánom, hogy…
Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)
Anyagilag jobban jár, ha veszít a Real Madrid ellen a Dortmund
Nyíltan kimondták: a korrupt ukrán maffiaállam csúnyán átverte a Nyugatot
Címoldalról ajánljuk