Kövér László megemlítette: jövőre lesz a két ország diplomáciai kapcsolatfelvételének századik évfordulója, ami lehetőséget teremt arra, hogy együtt ünnepeljünk, együtt emlékezzünk. A házelnök ebből az alkalomból magyarországi látogatásra hívta meg észt kollégáját.
A Jüri Ratas miniszterelnökkel folytatott megbeszélésen szó volt a két ország kapcsolatáról, az Európai Unió jövőjéről és a fehéroroszországi helyzetről is. A miniszterelnök megköszönte Magyarországnak, hogy a NATO keretében részt vett Észtország légterének védelmében, és ezzel hozzájárult az ország biztonságának megteremtéséhez.
Válaszában a házelnök biztosította a kormányfőt arról, hogy igény esetén Magyarország további segítséget nyújt.
A migráció ügyéről szólva az észt miniszterelnök fontosnak nevezte a szorosabb együttműködést a kibocsátó és a tranzitállamokkal, az országhatárok védelmét és azoknak az embereknek a mielőbbi hazaküldését, akik nem jogosultak menekültstátuszra.
Kövér László és Jüri Rattas szolidaritását fejezte ki a fehéroroszországi emberekkel, és az Európai Unió álláspontját támogatva demokratikus elnökválasztás szükségességét szorgalmazta.
Tallinni hivatalos látogatásán Kövér László a Magyar Érdemrend középkeresztjét adta át Trivimi Velliste volt észt külügyminiszternek. A kitüntetést Áder János köztársasági elnök adományozta az Észt Köztársaság korábbi külügyminiszterének az európai nemzeteket összekötő keresztény értékrend és kultúra megóvásában betöltött kimagasló szerepe elismeréseként.
Az Országgyűlés sajtófőnöke arról is beszámolt, hogy Kövér László és Henn Polluaas koszorút helyezett el a kommunizmus észtországi áldozatainak emlékművénél.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!