Az ellenzék nem tudja már, hogy mi is igazából, ellenben másolja a külföldi extrém mozgalmak módszereit, fogalmazott Dominik Tarczyński legyel EP-képviselő.
– Ez egyszerűen kínos – jelentette ki, majd utalt arra, hogy több baloldali megnyilvánulás is szokatlan hasonlóságot mutat például az antifa gondolataival. Tarczynski elmondta, hogy Amerikában komoly támogatást élvezett a radikális irányzat, amely azt követelte, hogy vonják meg a támogatást a rendőrségektől. Elmondta, hogy amikor a baloldali varsói polgármester, Rafał Trzaskowski hasonló kijelentéseket tesz, ezzel egyenesen másolja a baloldali radikálisokat, akiket lényegében bálványoknak tekint. Hozzátette, a tény, hogy ilyen módszerekhez folyamodnak, azt mutatja, hogy a lengyel ellenzéknek már saját ötletei sincsenek.
– Erőtlenek és nem találják önmagukat, nem tudják, kik is ők – fogalmaz a képviselő. Rámutat, hogy a legnagyobb különbség a jobboldali kormány és az ellenzék között, hogy a kormánynak van identitása, vannak ötletei, ami a történelmi értékekben gyökerezik.
Hasonló gondolatokat fogalmazott meg Jarosław Kaczyński miniszterelnök-helyettes is. – Erősen tartjuk a jobboldalt, és nem megyünk balra – fogalmaz Kaczynski, majd hozzáteszi, hogy a magát egyébként középjobbnak valló Polgári Platform élesen baloldali irányzatot vett „a baloldali extremizmus felé, ami minket is kicsit meglepett”.
A miniszterelnök-helyettes körvonalazta egy új ellenzéki struktúra felállítását, ami a középjobb teljes balratolódását hordozhatja magában, és a jobboldali ellenzéki hangok középre tolódását.