Országos lezárás helyett országos tesztelés – Igor Matovič miniszterelnök október közepén állt elő ezzel az ötlettel, mert úgy vélte, ez az egyedüli alternatívája az országos lezárásnak, ami súlyos gazdasági károkat okozna. Az országos tesztelést mind a négy párt támogatta a kormánykoalícióból.
Így Szlovákia októberben a világon elsőként országos tesztelésbe kezdett. A V4-es ország ezzel a lépésével szembement a fősodorral, mivel szinte minden ország az újabb lezárás mellett döntött a második hullám felfutásakor.
Két nap alatt több mint 3,6 millió embert teszteltek le – ebből nagyjából 38 ezer lett pozitív. Rájuk két hét karantén várt.
Egy héttel később (november 7-én), a második körben csak azokban a járásokban teszteltek, ahol az előző körben 0,7 százaléknál nagyobb volt a pozitivitási ráta.
A tesztelésekkel párhuzamosan október 24-től november elejéig országos kijárási tilalmat vezettek be, vagyis egy rövid időre leállították az országot. Ennek eredményeként egy hét alatt sikerült visszaszorítani a megbetegedések számát.
Igor Matovič kormányfő sikeresnek értékelte a kétkörös országos tesztelést, a koronavírus-járvány által leginkább érintett régiókban 74–88 százalékkal sikerült csökkenteni az azonosított fertőzöttek számát.
Az újabb tömeges tesztelés ötlete sem volt népszerű, Zuzana Caputová köztársasági elnök is erősen kampányolt ellene. Az ellenérzést használta ki a szlovák gazdasági miniszter, Richard Sulík, aki Matovič szerint szabotálta a tesztek beszerzését, így az országos tesztelés megbukott.
Amint lefutott az első tesztelés és a lezárás hatása, újra emelkedni kezdtek az esetszámok, ráadásul meredeken.
December 26-án megkezdődött az oltás Szlovákiában, elsőként az ismert infektológust, Vladimír Krčméryt oltották be, majd másnap a kormány több tagját is.
Január elején azonban megjelent a brit mutáció az országban, és sokak szerint emiatt jutottak el most a válság küszöbére.
A variáns megjelenése alkalmat adott arra is, hogy a miniszterelnök ismét szembekerüljön a gazdasági miniszterrel. Matovič szerint Sulík felelős azért, hogy hetekkel korábban nem lehetett elkezdeni az országos tesztelést, és így több ezer halálesetért és milliárdos gazdasági kárért felelős.