Német siralomjáték a tűzfal mögött
Egy szélsőbalos elveket valló kisebbség uralkodik a tehetetlen többség felett.
Egy szélsőbalos elveket valló kisebbség uralkodik a tehetetlen többség felett.
A korábbi áramszolgáltatási hibák helyreállítását az Oscar trópusi vihar is hátráltatta.
A keleti tartományokban közelmúltban tartott három választás jelentős hatással van az országos politikai színtérre Németországban.
Gazdasági, társadalmi és ökológiai összeomlásra figyelmeztet a Kanadai Királyi Lovasrendőrség nyilvánosságra került jelentése, az azonban nem derült ki, hogy a kormány mit tervez a katasztrófa elkerülése érdekében.
Tragikus.
A hesseniek és a bajorok egyértelműen irányt szabtak a múlt vasárnapi tartományi választásokon: véget kell vetni az agyhalott bevándorlás- és energiapolitikának!
A honvédelmi miniszter elmondta, hogy további százmillió eurókat akarnak költeni fegyverszállításokra, és hatalmas a nyomás Magyarországon, hogy ezt engedje és jóváhagyja.
Bizony van, és ez a város a háború miatt elvesztette a legzöldebb ipari város címet. De a helyiek nem nyugodtak bele, egy felhívást tettek közzé, és már érkeznek is a rózsák.
Hat ember megsérült.
Egy diplomáciai távirat szerint az amerikai diplomácia hetekkel korábban megjósolta az ötletszerű kivonulás által okozott károkat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Vezérkari hadinaplókat mutattak be a Magyarságkutató Intézetben.
Az alapszakaszgyőztes Liverpool a Paris Saint-Germain ellen folytatja a BL-szereplését.
A 2022-es országgyűlési választások előtt a baloldalt átlagosan 9,1 százalékkal mérték felül a baloldali közvélemény-kutatók.
Az elnök felsorolta az intézkedéseit a keddi kongresszusi beszéde során.
A negyvenéves klasszis idén is kirobbanó formában játszik a Los Angeles Lakers csapatában, amit egy újabb fantasztikus rekord bizonyított szerda hajnalban.
A növekvő ingatlanárak mellett sem valószínű, hogy jelentősen növekedne a bérlakások aránya Magyarországon.
A kérdésre, miszerint miből akarják pótolni a kieső amerikai támogatásokat, Nyugat-Európában csupán annyi a válasz: igen.

A háborúban álló Ukrajna nyugati patrónusai – élükön Macron Franciaországával – azt magyarázzák: csak egy „igazságos” béke lenne elfogadható Zelenszkijék számára.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.