Akkor még ezt nem nevezték tűzfalnak, de miután a Linke az SPD és a Zöldek segítségével lassan szalonképessé vált, a tűzfalat már elsősorban az AfD-ra értették, noha papíron az még a Linkére is érvényben maradt. Az NDK antifasiszta védőfalára emlékeztető tűzfal időközben a baloldali pártoknak kiváló érvelésre ad lehetőséget ahhoz, hogy magukhoz láncolják a saját csapdájába esett CDU/CSU-t, amely azóta a baloldali pártok harapófogójában vergődik és arra kényszerül, hogy bármilyen eredmény is születik egy választáson, ha ők nyernének, akkor is kénytelenek legyenek valamelyik balos párttal összefeküdni.
Az illegális migráció megállítására vonatkozó intézkedéseket követelő, de bármilyen kézzelfogható eredményre esélytelen, múlt szerdai szavazás lehetséges következményeit Merz óriási taktikai hibát elkövetve nem vette komolyan. Főhősünk azt hitte, hogy ha karakán módon kiáll a színpadra és nagy mellel kikiáltja, hogy „a helyes dolog attól nem lesz rossz, ha a rosszak is azt képviselik!”, akkor ennek a valójában igaz szónoklatnak majd sokan bedőlnek és beállnak mögé. A politikai vita nem magáról a kérvényről szólt, hanem a létrejöttének módjáról. De mivel az egész balliberális német politikai establishment legfőbb mantrája mindig az AfD-től való elhatárolódásról szól, ez kiváló alkalmat nyújtott nekik arra, hogy a CDU kancellárjelöltjére kígyót-békát kiabáljanak.
Annak ellenére, hogy pszichopata migránsok gyerekeket gyilkolnak meg, a baloldal országszerte tüntetéseket szervezett a CDU és az AfD ellen!
Az SPD főtitkára, Lars Klingbeil egy tévéinterjúban vasárnap este a sorok között kimondta, hogy neki Hendrik Wüst és Daniel Günther lennének a kívánatos partnerek Merz helyett.
A pénteki szavazás előestéje kiváló alkalom volt az SPD-nek és a Zöldeknek a szektahívőik mobilizálására. Az SPD verőcsapata, az Antifa aktív részvételével országszerte tüntetéseket szerveztek, CDU-s pártirodákat támadtak meg, a CDU-t az AfD-hez hasonlító, mocskolódó plakátokat lengetve vonultak fel. „Aki szembeszáll az SPD–Zöld egységfronttal, arra ráuszítják az Antifát. Ez nem demokrácia, hanem maffia”
– írta Julian Reichelt a Nius online újságban.
A Nagymamák a jobboldal ellen nevű civil szervezet is kartonpapírra firkált transzparensekkel tüntikézett a vélt nácik ellen. De senki sem tüntetett a meggyilkolt unokák mellett és a valódi gyilkosok ellen!
Ebben az agymosott társadalomban teljesen felborult az értékrend, a kötelező rádió-tévéadókból és állami támogatásból finanszírozott fősodratú sajtó és annak korrupt statisztái alapos munkát végeztek. A német társadalom jó része elvesztette a józan ítélőképességét, megfélemlítve követi az esti tévéhíradókban, talk-show-kban hallott útmutatásokat, nem mer kiállni a józan ész és a valóság tényei mellett. Az emberek félnek kilógni a sorból, nehogy kiközösítsék őket.
De az igazi döfést a nyugdíjazott kancellár asszony, Angela Merkel vitte be Merz hátába, aki váratlanul megjelent a parlament színpadán és kéretlenül közzétette véleményét a pénteki szavazásról, miszerint: „A többséget a középpártokkal kell megtalálni”. Továbbá: „Nem tartom megfelelőnek, ha nem tartják be ezt a javaslatot és ezáltal 2025. január 29-én a német szövetségi parlamentben láthatóan először teszik lehetővé, hogy egy többség az AfD szavazataival jöjjön létre.”
Ezzel nemcsak belenyomta a bökőt régi ellenlábasába, hanem felsorakoztatta ellene régi hű híveit, akik távol maradtak a szavazástól. Mutti fellépése azt eredményezte, hogy a pénteki törvénytervezet szavazásán tizenkét CDU-képviselő távol maradt a voksolástól, de a potenciális koalíciós partner FDP kilencven képviselőjéből is csak 67 szavazott igennel.
Talán egy német politikus sem okozott akkora kárt Németországnak, mint Angela Merkel.
Nem csak 2015-ben a határok megnyitásával, az atomerőművek leállításával, és főleg a Helmut Kohl alatt még konzervatív, jobboldali CDU erőteljes balratolásával. Merkel rossznak tartotta, hogy Merz nem egyeztetett az SPD–Zöldekkel. Merz elleni személyes bosszúja érdekében képes volt még saját pártjának is kárt okozni, jól tudván, hogy a CDU-s miniszterelnökök között Hendrik Wüst és Daniel Günther követni fogják az ő utasításait, és magukkal rántanak még néhány képviselőt.
Ma Németországban egy szélsőbalos elveket valló kisebbség uralkodik a tehetetlen többség felett. Nemcsak a politikában, amely szándékosan gerjeszti a tömeges migrációt, figyelmen kívül hagyva a migránsterrorba belefáradt nép érdekeit, hanem más fontos témákban is ők a hangadók, mind az energia-, klíma-, gazdaságpolitika és a társadalompolitika területén is. A számtalan, főleg amerikai milliárdosok által finanszírozott NGO-k és az EU-bürokrácia támogatását élvező szélsőbalos–zöld kisebbség teljesen elnyomja a konzervatív-polgári többséget. Ez nem normális dolog!
A múlt pénteki vitában heves indulatok csaptak össze, a színjáték közeledett a katarzishoz. A szereplők olcsó populista érvekkel és személyeskedésekkel fűszerezett szócsatákat vívtak egymással, noha a szavazásra váró törvényjavaslat lényeges tartalmát korábban az SPD is saját programjába írta, de nem akarták, hogy az AfD-vel együtt szavazva jöjjön létre a törvény.
A törvényjavaslat három konkrét intézkedést tartalmaz: a migránsok számának korlátozása; a családegyesítés szüneteltetése; az elsősorban határőri feladatokat ellátó szövetségi rendőrség, a Bundespolizei illetékességének bővítése. De nincs benne a migránsoknak a határon történő visszautasítása, amely az egész illegális bevándorlás leglényegesebb intézkedése lenne! Az SPD frakcióvezetőjének érveléséből hiányzott a késelések, a gyilkosságok, a tömegbe gázolások és a nemi erőszakot elszenvedett áldozatokra való utalás is.
A parlamenti vitriolos vitában baloldali politikusok mérhetetlen cinizmusa jól mutatta, hogy őket nem a lakosság, azaz a nép problémái, félelmei érdeklik, hanem csak a látszat, a magamutogatás, az állandó tetszeni akarás. De kinek?
A népnek már egyáltalán nem tetszik ez a ripacsokkal teli színjáték! Nyugalomra, biztonságra, rendre vágynak, nem pedig a mutatóujjaikkal a levegőbe bökdöső, pökhendi és magukat felsőbbrendűnek képzelő politikusok komédiájára.
A pénteki siralomjáték után hogyan fog majd a CDU/CSU – Merzcel vagy nélküle – koalíciós partnert találni és lesz-e egyáltalán parlamenti többségük? De mindez csak az első felvonás volt. A második február 23-ig fog elhúzódni, a katarzis majd a választás estéjére várható, a végkifejlet meg az azt követő napokban. De hogy lesz-e csattanója, vagy csak lehull a függöny, az attól függ, hogy a szereplők megtalálják-e a szerepüket, és össze tudnak-e ripacskodni egy elviselhető darabot (kormányt). A folytatás viszont biztosan nem lesz vígjáték. A siralomjáték tragikus hőse, Merz mindeképpen elesik, rajta már nem segít semmilyen ima sem, neki nem jut már statisztaszerep sem. Az is lehetséges, hogy még a választás előtt vagy a koalíciós tárgyalások megkezdése előtt lecserélik Észak-Rajna–Vesztfália Merkel-hű miniszterelnökére, Hendrik Wüstre, mert a balosok nem fognak szóba állni vele.
E finita la commedia.
A szerző újságíró-tudósító (München)
