A kormány terveiről beszélt Gérald Darmanin is egy interjúban. A belügyminiszter szavai szerint az újonnan létesítendő oltóközpontokban előreláthatóan heti félmillió embert tudnak majd beoltani.
A Le Figaro értesülései szerint a francia kormány kezdeti vonakodása a nagy oltóközpontok kialakításával szemben nem véletlen, ugyanis 2009-ben a H1N1-influenzajárvány idején már megpróbálkoztak ezzel a módszerrel. Akkor tornatermeket alakítottak át ideiglenes oltóközpontokká, de a kezdeményezés végül csúfosan megbukott. Összességében ugyanis csak 5,35 millió embert oltottak be, vagyis a beoltani kívánt lakosság 8,23 százalékát, a költségek azonban nagyon magasak voltak, közel másfél milliárd eurót költött az akkori kormány a projektre.
Olivier Véran egészségügyi miniszter emiatt múlt év végén még arról beszélt, hogy Franciaországban egyszer már próbálták az oltóközpontok kialakítását, de az nem működött. Most azonban nagyon úgy tűnik, hogy nem marad más választása a francia kormánynak, ha be szeretné hozni az átoltottsági lista élén szereplő országokkal szembeni hátrányát.
Az eredeti cikket ITT érheti el.
Kiemelt kép:




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!