Macron különutas külpolitikája
Párizs stratégiai és gazdasági tőkéje Afrika erőforrásain alapult, ami már a múlté.
Párizs stratégiai és gazdasági tőkéje Afrika erőforrásain alapult, ami már a múlté.
Ma már minden közösségi esemény, az olimpia is potenciális veszély, hiszen a tömegnek éreznie kell, hogy a „forradalmár” mozgalmárok léteznek.
A francia elnök tipikus eurokrata módjára úgy döntött, megkerüli a parlamentet és él különleges jogköreivel, hogy rákényszerítse rendkívül népszerűtlen nyugdíjreformját a francia társadalomra.
Milliók tüntetnek Franciaország-szerte, helyenként erőszakos jelenetek kísérik a tiltakozásokat.
Francia sajtójelentések szerint a találkozó a március végi EU-csúcs előkészületeinek része.
Franciaországban a vezető médiavállalatok mind milliárdosok kezén vannak, a szerkesztőségeket pedig baloldali, sőt szélsőbaloldali újságírók irányítják.
A kurdok Párizs közepén megengedhetik maguknak, hogy megsebesítsenek ötven rendőrt, továbbá autókat és kukákat gyújtsanak fel.
Olaf Scholz az első nyugati vezető, aki a pandémia óta Pekingbe látogat – néhány tagállam nemtetszésének ellenére.
Az algériai elkövető először beismerte tettét, majd tagadott. A jobboldal a migrációs politika kudarcáról beszél.
Emmanuel Macron emlékeztetett arra, hogy Franciaországban sikerült elkerülni a lakossági energiaárak jelentősebb emelkedését.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ez az Oroszország elleni tizennyolcadik szankciós csomag.
Az ukrán sajtó és az Euronews riportja szerint nem bántalmazás okozta Sebestyén József halálát, ám a nyilvánosságra került bizonyítékok és tanúvallomások más képet festenek.
Keresett is vele rendesen, még kiskorúnak is adott el belőle.
A Hamász vezetői a túszok sorsát is ehhez kötnék.
Egy idős férfi kórházba került.
Természetes jelenség lehet.
Alexander Dobrindt német belügyminiszter osztrák, lengyel, dán, francia és cseh kollegájával az illegális bevándorlás elleni küzdelem szigorításáról tárgyalt pénteken.
Egy idős férfi kórházba került.
Természetes jelenség lehet.
Alexander Dobrindt német belügyminiszter osztrák, lengyel, dán, francia és cseh kollegájával az illegális bevándorlás elleni küzdelem szigorításáról tárgyalt pénteken.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.