Jönnek, bekúsznak, próbálkoznak újra és újra. Most éppen Magyar Péter és a Tisza Párt farvizén akarnak bejutni a hatalomba hazánkban a globális pénzügyi körök, rendíthetetlenül. A közgazdászoknál már az alapismeretek között tanítják azt a veszélyes és tragikus nemzetközi gyakorlatot, amit egyszerűen csak forgóajtó jelenségnek (angolul revolving door) neveznek. Ez az a folyamat, amikor a döntéshozók (politikusok, kormánytisztviselők, szabályozó hatóságok vezetői) és a versenyszféra (cégek, lobbisták, bankok) irányítói között szoros átjárás van: az állami tisztségviselők magáncégekhez igazolnak, vagy a versenyszférából érkeznek az államigazgatásba.
Egy idő után pedig a nagy hatalmú magánvállalatok még nagyobb hatalomra tesznek szert, mert megvásárolják az állami tisztségviselők kapcsolatait és információit.
A következmények beláthatatlanok. A legkisebb probléma általában az, hogy tisztességtelen versenyelőnyre tesznek szert azok a körök, akiknek az érintett döntéshozók az érdekeiket képviselik. Ennél sokkal súlyosabb, hogy az általuk megvett politikusok nem az adófizetők érdekeit, vagyis a közérdeket képviselik, hanem a globális tőke érdekeit. Nem véletlen, hogy az ilyen lobbistakormányok egy idő után megbuknak, de a strómanpolitikusaik jól járnak, hiszen megnyílik előttük újra a forgóajtó, és tanácsadóként visszatérnek oda, ahonnan jöttek.
A XXI. Század Intézet kitűnő elemzése rámutat: ez Nyugat-Európa vezető államaiban már régóta zajlik.
A francia elnök, a brit miniszterelnök és a német kancellár is ebben a forgóajtóban toporog, tágasra nyújtva a nadrágzsebét.
Macron befektetési bankárként érkezett a Rotschildtól a politikába, a bukott brit miniszterelnök Rishi Sunak a Goldman Sachs befektetési banktól ugrott át a politikába és oda is tért vissza, Friedrich Merz pedig a világ leggazdagabb befektetési alapja, a BlackRock volt helyi vezetőjeként lett Németország első embere.
Ennek tudatában már egyre világosabb az is, hogy miért ragaszkodnak ezek az államok az orosz–ukrán háború folytatásához. Minél tovább folyik ugyanis az öldöklés a szomszédunkban, annál nagyobb haszonra tehetnek szert az általuk képviselt gazdasági körök, az orosz energiahordozókra kivetett szankciók, a fegyvergyártók megnövekedett bevételei és az újjáépítés reménye is hizlalja a részvényeiket. Ez a pénz azonban még nem elég Mammonnak, ezért Ukrajnát fel kell venni az Európai Unióba is, hogy a tagállamok vagyonát is szépen át lehessen csatornázni a fegyverkezőknek és az úgynevezett újjáépítőknek.
Magyarországra is megírták már a mestertervet – Brüsszel bábját, Magyar Pétert ültetnék a nyakunkba, aki mögé szépen fel is sorakoztatták a globális nagytőke embereit.
A nyugati LNG (cseppfolyósított földgáz)-lobbi és a Globsec nevű befektetési alap embereként Orbán Anitát szemelték ki a jövő külügyminiszterének. Kapitány Istvánt szeretnék gazdasági és energetikai tárcavezetőnek, aki a Shell olajnagyvállalattól érkezett, amely a háború eredményként megtöbbszörözte a részvényeinek értékét. Magában az újjáépítésben és az ezt szolgáló gigakölcsönökben pedig egy minden hájjal megkent bankár vált tiszás miniszterjelöltté, Kármán András, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank volt helyi igazgatóhelyettese.
Kérdés persze, hogy mi van akkor, ha a projekt nem sikerül, Magyar Péter megbukik a választáson és összeomlik ez a kártyavár. Vélhetően nem sokan lesznek majd a kudarcot bejelentő Tisza-vezér mellett a színpadon. Lehet, hogy Nagy Ervin ismét teátrálisan jajongani fog, miközben Dés László ütemesen püföli a zongorát, de a pénzcsapokra pályázó Wolandok egy startpisztollyal jelzett varázsütésre visszaugranak a forgóajtón.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!