Kossuth a spenótban

Nagy Ervin eljutott oda, hogy egy politikai kalandor külföldi pénzekből ácsolt színpadán fahangon ordibál, miközben arra készül, hogy egy brüsszeli bábkormány kultuszminisztere legyen.

Haraszti Gyula

nagy ervin magyar péter nemzeti színház Kossuth Lajos 2026. 01. 30. 5:00

A világ eddigi legrosszabb Kossuth-alakítását elkövető Nagy Ervin sok feledhető és néhány kiváló színészi produktum után eljutott oda, hogy egy politikai kalandor külföldi pénzekből ácsolt színpadán fahangon ordibál, miközben arra készül, hogy egy brüsszeli bábkormány kultuszminisztere legyen. Azóta folyamatosan a bátor, tettrekész hős álarcában tetszeleg, mint a Hídemberben annak idején, de valójában talán maga is tudja, hogy inkább egy gyáva, alakoskodó, félművelt figurának tekintik sokan, különben nem rettegne attól, hogy leüljön vitázni az állandó célpontjának kijelölt Vidnyánszky Attilával, a Nemzeti Színház igazgatójával. Egy ilyen vitában ugyanis kiderülne, hogy mennyire nincs fogalma a színházak támogatási rendszeréről, az egész színházi világról, illetve úgy általában a kultúráról.

Ezen persze nincs mit csodálkozni, Magyar Péter miniszterjelöltjei vagy a globális tőke megbízottjai, vagy középszerűek, mert azokkal a területekkel, amit majd rájuk szeretnének bízni, nincs nagy dolga a jövő Irimiásainak és Petrináinak, hogy egy kicsit a Sátántangó két profi, pénzlenyúló gazemberét is idecitáljuk. Ilyen például a kultúrpolitika, amelynek kapcsán legfeljebb egyetlen valódi üzenete van a Tisza Párt üdvöskéinek: a bosszú.

Nem tudják elviselni ugyanis, hogy az utóbbi tizenöt évben olyanok is labdába rúghattak ezen a pályán, akik nem a posztkommunista, balliberális iskola képviselői, vagy csak képesek voltak megmutatni, hogy van másfajta, minőségi szelete is a művészetnek, mint amit a korábbi mainstream alapján megszokhattunk. Például olyan színház, ahol nem kell Shakespeare Lear királyában egyik szereplőnek sem anyaszült meztelenül spenóttal bekennie magát, mint Alföldi Róbert hírhedt rendezésében, vagy nem kell a Terror Háza Múzeum főigazgatóját eljátszó színészt szimbolikusan kivégezni a színpadon, mint Pintér Béla ordenáré előadásában. Olyan színház, ahol hisznek abban, hogy egy alkotás akkor is lehet eredeti és modern, ha klasszikus alapokon nyugszik, miközben erőltetett aktualizálás, érthetetlen szimbolizálás, ízléstelenség és anakronizmus nélkül képes hatni az érzelmekre.

Különösen felborzolta a kedélyeket Nagy Ervin haverjainál, hogy az ilyen alkotások egy részét ráadásul ingyen elviszik vidékre is, hogy ott is lássák az emberek, lehet másképpen is színházat csinálni. Nagy Ervin azonnal neki is támadt az ezt szolgáló Déryné-programnak, mondván: lehet ott találni pénzt, amit egy tollvonással elvennének a vidéki emberektől. Ezt a nyilatkozatot az a Csáki Judit provokálta ki Magyar Péter „kultúrpápájából”, aki személyes sértettsége okán támad neki minden lehetséges fórumon Vidnyánszkynak, mert annak idején elküldte őt a Kaposvári Egyetemről, ahol mezei újságíróként volt képe részt venni a színészképzésben a Gyurcsány-kormány nepotizmusának eredményeként. Nagy Ervin és csapata persze megszüntetné a MITEM-et is, hogy onnan szintén pénzt vegyen el, amit odaadhat a haveroknak, mert ezen a fesztiválon meg az derült ki a magyar közönség számára, hogy milyen messze áll még a nálunk túlsztárolt színházi alkotók többsége a nemzetközi mezőnytől. A Nemzeti Színház rendezvénysorozatán olyan társulatokat ismerhetett meg a magyar közönség, mint a Comedie-Francaise, a milánói Piccolo Teatro, a szentpétervári Alekszandrinszkij Színház vagy a stockholmi Nemzeti Színház.

Visszatérve a Lear királyra: ha az ilyen programok megszűnnének, és az erre szánt pénzt Nagy Ervinék oszthatnák el, várhatóan olyan lenne a kulturális életünk, mint ahogyan Gloster grófja írja le a káoszt Shakespeare örökbecsű drámájában: „Időnk csapása, hogy bolond vezet vakot.”