Különösen felborzolta a kedélyeket Nagy Ervin haverjainál, hogy az ilyen alkotások egy részét ráadásul ingyen elviszik vidékre is, hogy ott is lássák az emberek, lehet másképpen is színházat csinálni. Nagy Ervin azonnal neki is támadt az ezt szolgáló Déryné-programnak, mondván: lehet ott találni pénzt, amit egy tollvonással elvennének a vidéki emberektől. Ezt a nyilatkozatot az a Csáki Judit provokálta ki Magyar Péter „kultúrpápájából”, aki személyes sértettsége okán támad neki minden lehetséges fórumon Vidnyánszkynak, mert annak idején elküldte őt a Kaposvári Egyetemről, ahol mezei újságíróként volt képe részt venni a színészképzésben a Gyurcsány-kormány nepotizmusának eredményeként. Nagy Ervin és csapata persze megszüntetné a MITEM-et is, hogy onnan szintén pénzt vegyen el, amit odaadhat a haveroknak, mert ezen a fesztiválon meg az derült ki a magyar közönség számára, hogy milyen messze áll még a nálunk túlsztárolt színházi alkotók többsége a nemzetközi mezőnytől. A Nemzeti Színház rendezvénysorozatán olyan társulatokat ismerhetett meg a magyar közönség, mint a Comedie-Francaise, a milánói Piccolo Teatro, a szentpétervári Alekszandrinszkij Színház vagy a stockholmi Nemzeti Színház.

Visszatérve a Lear királyra: ha az ilyen programok megszűnnének, és az erre szánt pénzt Nagy Ervinék oszthatnák el, várhatóan olyan lenne a kulturális életünk, mint ahogyan Gloster grófja írja le a káoszt Shakes­peare örökbecsű drámájában: „Időnk csapása, hogy bolond vezet vakot.”