Egyre jobban félnek az emberek Olaszországban a koronavírus indiai mutánsának terjedése miatt. A jelentős járványügyi enyhítések után, melyek majdnem az egész országot az enyhe vészjelzésű sárga zónává nyilvánították, a keleti variáns megfékezése miatt lokális lezárásokra lehet számítani. A múlt héten Toscanában és Veneto tartományban regisztráltak Indiából hazatért és a helyi mutánssal fertőzött betegeket. Mára azonban több gócpontot fedeztek fel Lazio tartományban is.
Az egészségügyi hatóságok az indiai közösség által sűrűn lakott térségek lezárására készül.
A Lazio tartományban található Sabaudia, Latina és Pontina települések indiai közösségein teljes mintavételt hajtottak végre. Több ember esetében is kimutatták a koronavírust, két csoport esetében a húsz százalékot is meghaladta a megbetegedettek száma. A közösségen belüli elszigetelésük lehetetlen lenne, ezért
fertőzöttek számára fenntartott hotelekben helyezték el őket,
hogy megelőzzék a sűrűn lakott közösségek további fertőzését. A megbetegedettek közül többen is beismerték, hogy az elmúlt két hétben tértek vissza Indiából. Nagy a valószínűsége, hogy a legerősebb vészjelzésű vörös zónába sorolják a gócponttá alakult környék egyes részeit. A Lazio tartományban főként mezőgazdasági idénymunkából élő indiaiak száma harmincezerre tehető. A munkaadók szerint
háromszázan érkeztek Indiából az elmúlt két hétben, de senki sem tartotta be a hatóságok által előírt szabályokat.
Nem végeztettek PCR-tesztet, a kötelező karantént is figyelmen kívül hagyták. Nicola Zingaretti, Lazio kormányzója az indiai légi járatok teljes lezárását sürgeti az egészségügyi minisztertől, Roberto Speranzatól.

Fotó: MTI/AP/Domenico Stinellis
Folyamatos az indiai mutáns behurcolása Olaszországba, ezt bizonyítják az Indiából visszatérő utasok egészségügyi ellenőrzése is. Csütörtökön 23 indiai fertőzöttet regisztráltak a római Fiumicino repülőtéren. Az Indiából érkező járat leszállását követően az összes utason PCR-tesztet hajtottak végre. Az utazók kilenc százalékánál azonosították be a fertőzést, valamint további két légiutas-kísérőnél. Az egészségügyi minisztérium további szigorítás mellett döntött. Tiltja azon személyek Olaszországba érkezését, akik az elmúlt 14 napban Indiában tartózkodtak. A továbbiakban a Bangladesből és Srí Lankáról érkező járatokat sem fogadja az ország.
Az orvostársadalom a pánikkeltés elkerülésére és nyugalomra inti a lakosságot.