Hollandia gyerekeknek is engedélyezné a nemváltást
Két holland miniszter módosító javaslatot nyújtott be a holland parlamentben, amellyel a Hollandiában élő transzneműek már orvosi javallat nélkül is kérvényezhetnék biológiai nemük megváltoztatását. A nemváltoztatás alsó korhatára 16 évre csökkenne.
A jogi védelemért és az emancipációs kérdésekért felelős két miniszter hollandiai transznemű aktivisták nyomására indítványozta az érvényben lévő és a nemváltoztatáshoz még feltételeket állító törvény módosítását. Hollandiában egyre több ember kérvényezi a születésekor bejegyzett nemének a megváltoztatását. A holland kormány közleménye szerint az indítvány célja, hogy igazságot és felszabadulást hozzon a transznemű lakosságnak.
Forrás: www.rt.com
A világhírű svéd klinika tudományos okok miatt felhagy a gyermekek nemváltó kezelésével
A skandináv országban először Stockholmban tették lehetővé 2000-ben, hogy gyermekek és fiatalkorúak nemváltoztató beavatkozáson vegyenek részt. Azóta a gyermekpszichiátriai szakszolgálat hétszáz, általuk nemi diszfóriával diagnosztizált gyermeket utalt be Svédország legnagyobb egyetemi klinikájára, a Karolinska Universitetssjukhusetre, hogy ott hormonkezelés segítségével változtassanak a gyermekek nemi megjelenésén.
A kórház május elsején bevezetett protokollja szerint a továbbiakban nem végeznek kiskorúakon ilyen hormonkezelést, mert azok súlyos és visszafordíthatatlan egészségi és pszichés következménnyel járhatnak. Fontos szempont az is, hogy a nagyon fiatal páciensek később meggondolhatjá kmagukat, amire számos példa van, és akkor már nem minden esetben van visszaút.
Forrás: SVT, Bugnyár Zoltán
Mégis engednek be nézőket a hétvégi Formula–1-es Spanyol Nagydíjra
A katalán kormány az utolsó pillanatban megváltoztatta véleményét, és úgy döntött, még ha csak kis létszámban is, de lesz közönség az idei futamon. A döntés értelmében a barcelonai versenypálya férőhelyeinek egy százalékát értékesítették, ami azt jelenti, hogy összesen ezer szerencsés néző élőben nézheti az edzéseket és a vasárnapi versenyt. Mindannyian a célegyenesben lévő tribünről követhetik majd az eseményeket. A katalán kormány eredeti terve az volt, hogy az idei Formula–1-es szezonban 15 ezer embert fogad majd, ám a romló járványügyi adatok miatt ezt végül el kellett vetni. Április végén még úgy volt, hogy senkit sem engednek be a pályára, ám a kormány az utolsó pillanatban megváltoztatta a határozatot.