Egy hangulatos musical vezeti az amerikai mozis sikerlistát
A főként latin-amerikai származású színészekkel forgatott film középpontjában egy Usnavi nevű bódéárus áll.
A főként latin-amerikai származású színészekkel forgatott film középpontjában egy Usnavi nevű bódéárus áll.

Több száz embert kérdeztek meg, hogy melyik finálékban csalódtak a leginkább, az eredmény nem túl váratlan.

Az Atlético edzője nagyon hiányolja a nézőket, a csapata szerinte ezért verte meg nehezen, a Sociedadot.

Hollandia gyerekeknek is engedélyezné a nemváltást; a svéd klinika felhagy a kiskorúak nemváltó kezelésével. Mégis engednek be nézőket a Formula–1-es Spanyol Nagydíjra; Franciaországban visszavonják a menekültstátusz a bűnöző bevándorlóktól.

Számos országában kevés az oltóanyag, ez pedig erősen rányomja a bélyegét a sporteseményekre.

A nagyszabású esemény idei programját főként streamingközvetítéssel láthatták a nézők.

A mérkőzések időtartama alatt legfeljebb ötszázan tartózkodhatnak a dán kézilabdacsarnokokban.
A járványhelyzet szerint különböző kockázatú térségekre osztja fel Nagy-Britanniát a kormány, majd ezt követően a kevésbé veszélyes területeken visszaengedi a nézőket a sporteseményekre.
Legalábbis a mozik toplistáját nézve, ugyanis új akciófilmje érdekelte a legtöbb nézőt a hétvégén.

Spanyolországban jelenleg csak zárt kapus mérkőzéseket rendezhetnek a csapatok a járvány miatt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter olyan jelzőkkel illette Varga Juditot és családját, hogy azok miatt bárkinek felforrna az agyvize.

Különböző emberek és erők dolgoznak azon, hogy hagyományainkat leírják, értékeinket átírják – hívta fel a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője.

Közel a vádemelés a brutális gyerekgyilkosság ügyében.

Vasárnap a többórás napsütést gyorsan vonuló felhők zavarják majd.

Mark Rutte szerint az EU-nak az Egyesült Államokkal együtt, nem pedig attól függetlenül kell erősítenie védelmét.

A floridai találkozó nyilvános lesz.

A NABU több ukrán parlamenti képviselőt vádolt meg azzal, hogy kenőpénzt kaptak cserébe azért, hogy bizonyos parlamenti döntések mellett szavazzanak.

Másfél évtizede nem történt ilyen a portugál futballistával.

Tovább bővül Európa legnagyobb családi adócsökkentési programja.

A sofőrnek még a zoknijában is drogot találtak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.