Európai turnéba kezdett szerdán Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke: a német politikus asszony mindössze három nap leforgása alatt öt országba – Portugáliába, Spanyolországba, Görögországba, Luxemburgba és Dániába – látogat. A vizitek célja, hogy hivatalosan is a nemzeti helyreállítási tervek kiértékeléséről tájékoztassa a helyi kormányokat. A Magyar Nemzet is cikkezett róla korábban, hogy a járvány utáni újjáépítés égisze alatt az EU-tagállamok nemzeti terveket nyújthatnak be az Európai Bizottsághoz, amelyek alapján majd megkapják a helyreállításhoz szükséges uniós forrásokat. Az Európai Bizottságnak két hónapja van rá, hogy értékelje a terveket – ezeket később a tagállamok illetékes miniszterei fogadják el. Az összegek tizenhárom százaléka előfinanszírozás útján még idén célba érhet.
– A portugál terv nyilvánvalóan megfelel a közösen kialakított feltételrendszerünknek – mondta a bizottság első embere szerdán Lisszabonban. Nem véletlen, hogy Von der Leyen első útja „a jó hírrel” Portugáliába vezetett: az EU jelenlegi soros elnökségét betöltő országról van szó, amelynek turizmustól függő gazdasága mintegy hét százalékponttal zsugorodott 2020 végére. A portugáloknak közel tizenhétmilliárd euró jut az uniós alapból vissza nem térítendő támogatás, illetve hitel formájában.
Von der Leyen munkalátogatásainak sorrendjét hivatalosan a nemzeti tervek kiértékelésének folyamata határozza meg, ám uniós források szerint nem titok, hogy az útvonal kialakítása politikailag motivált. Ennek megfelelően jövő héten egy másik, a járvány által keményen sújtott ország, Olaszország is rákerül az elnöknő térképére.
Az előzetes bizottsági közlés szerint valamennyi, nemzeti helyreállítási tervet benyújtó országba ellátogat majd,
így a következő hetekben számíthatunk rá, hogy Magyarországon is járhat. Hazánk május elején nyújtotta be Brüsszelnek a saját helyreállítási tervét, ami az egészségügyre, a digitalizációra, valamint a környezetbarát közlekedésre helyezi a hangsúlyt az újraindítás során.
Von der Leyen szerdai portugáliai és spanyolországi útját egyébként összekötötte azzal, hogy
bejelentette az uniós Covid-igazolvány belgiumi használatának kezdetét.

Vagyis az elnök asszony már az EU-s „útlevél” segítségével utazott külföldre. Eddig összesen tizenöt tagállam vezette be a digitális és kártyaalapú igazolványt a korlátozások feloldása érdekében. Az arról szóló EU-s jogalkotási folyamat hétfőn lezárult, a rendelet pedig július elsejével lép hatályba, tehát attól kezdve valamennyi tagállam – köztük hazánk – csatlakozik a rendszerhez. Az igazolványok célja, hogy azok előtt, akik be vannak oltva, átestek a fertőzésen vagy negatív tesztük van, megnyíljon a szabad mozgás lehetősége a kontinensen.