Forrás: fr.sputniknews.com
Több mint kétezer gyerek maradt árván a koronavírus-járvány miatt Spanyolországban
A Királyi Akadémia definíciója szerint árvának minősül az a gyermek, aki elvesztette az anyját és az apját vagy kettőjük közül az egyiket. Statisztikai adatok szerint a világjárvány miatt 2021 nyaráig összesen 2309 gyermek vált árvává Spanyolországban, mely az egyik legrosszabb, a Covid–19-hez köthető statisztikai adat. A felmérésből kiderült az is, hogy a nagyszülők gondozásában lévő gyerekek közül 173-an nagymama, 186-an pedig nagypapa nélkül maradtak. Az adatok azt mutatják, hogy a férfiaknál magasabb volt a halálozási arány, mint a nőknél, vagyis a kiskorúak többsége az édesapját veszítette el. Az elhunyt édesapák 45 és 64 év közöttiek voltak, míg az érintett anyák 15–44 évesen haltak bele a fertőzésbe.
Forrás: elcorreo.com, Tóth Brigitta
Hétszáz elítélt nem vonult be a büntetését letölteni Svédországban
A bírósági ítélet után 75 napja van a börtönbüntésre ítélteknek a skandináv országban, hogy jelentkezzenek a büntetés-végrehajtási intézetben. Ha ezt nem teszi meg a bűnöző, és elég sok idő eltelik az ítélet után, az el is évül, így megúszhatóvá válik a büntetés. Ráadásul ha az elítélt nem jelenik meg a kijelölt börtönben a rendelkezésre álló idő alatt, semmilyen törvénytelenséget nem követ el. Jelenleg közel 700 személy van, aki jogerős bírósági ítélete ellenére szabadlábon van, mert nem vonult be a büntetés-végrehajtási intézetbe. Morgan Johansson igazságügyi miniszter azt nyilatkozta, hogy a kormány változtatni szeretne az eddigi gyakorlaton, és feltehetően jövőre törvényjavaslatot is benyújtanak az ügy érdekében. Sven-Erik Alhem, az egyik áldozatsegítő szervezet vezetője szerint nem szabadna elévülnie egy büntetésnek sem. A legnagyobb ellenzéki párt, a Mérsékeltek elnöke ennél is tovább menne. Ulf Kristersson azt javasolja, hogy a kiszabott büntetésen felül akár további négy évet is ki lehessen szabni azoknak, akik ilyen módon próbálják elkerülni a büntetésük letöltését.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!