A járvány elleni, nem gyógyszereken alapuló intézkedések szisztematikus áttekintésével és metaanalízisével arra jutottak, hogy a maszkviselés, a távolságtartás és a gyakori kézmosás mind hatékony eszközei az esetszámok csökkentésének, a leghatásosabb azonban mind közül a maszkviselés – írták a kutatók a The BMJ tudományos folyóiratban.
53 százalékkal csökkenti a maszkviselés a koronavírus-fertőzés kockázatát
A maszk viselése 53 százalékkal csökkenti a koronavírus-fertőzés incidenciáját, vagyis az adott időtartam alatt keletkező új esetek gyakoriságát egy globális méretű vizsgálat szerint.

Az ausztráliai Monash Egyetem és a brit Edinburgh-i Egyetem tudósai kiemelték: az eredmények szerint az oltási programok mellett továbbra is szükség van a maszkviselésre, a távolságtartásra és a kézmosásra is.
Világszerte készült, több mint 30 kutatás adatait elemezték részletesen, és megállapították, hogy a maszkviselés 53 százalékkal, a fizikai távolságtartás 25 százalékkal csökkenti a koronavírus-fertőzés incidenciáját – írja a The Guardian.
A kézmosás esetében is jelentős, 53 százalékos csökkenést állapítottak meg, de ez az eredmény statisztikailag nem szignifikáns, mivel kevés olyan kutatás került az elemzők elé, amely a kézmosást tanulmányozta.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Unsplash)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Zelenszkij és Ukrajna végnapjai, ettől a dátumtól rettegnek Kijevben
A Volodimir Zelenszkij elnöksége alatt elszabadult korrupció miatt kemény megszorítások várhatók a háborúban álló országban.

Megindult a föld, olyan ítéletidő pusztított, rengeteg embert még mindig nem találnak + videó
Mindent felkutatnak a keresőcsapatok.

Betonakadályok és fények – így néz ma ki egy karácsonyi vásár + videó
Európa már nem úgy ünnepel, mint hajdanán.

Korrupciós árnyék vetül az ukrán uniós tervekre
Papíron demokrácia, a valóságban valami egészen más.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk