Előállította a rendőrség Robert Ficót

A volt szlovák miniszterelnök egy ellenzéki tüntetésen vett részt.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2021. 12. 17. 8:09
null
SLOVAKIA-POLITICS-VOTE Fotó: VLADIMIR SIMICEK
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Előállította a rendőrség Robert Fico volt szlovák miniszterelnököt, a legnagyobb ellenzéki párt, az Irány (Smer – SD) elnökét Pozsonyban csütörtökön, közvetlenül azelőtt, hogy megkezdődött a párt által bejelentett – a kormány politikájának bírálatára szervezett – tiltakozó menet 

− jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.

A tüntetéssel – amelyet „a demokrácia végét jelző gyászmenetnek” hirdettek meg – az ellenzéki párt az Eduard Heger vezette kabinet politikája és legfőképpen az ellen kívánt tiltakozni, hogy nem vált lehetővé annak az előrehozott választásokat célzó népszavazásnak a kiírása, amelyet az ellenzék egy nagyjából hatszázezer aláírással megtámogatott petícióval akart elérni. Arról, hogy a népszavazást nem írja ki, még ősszel döntött Zuzana Čaputová szlovák államfő, miután az ő beadványa alapján az alkotmánybíróság az alaptörvénnyel összeegyeztethetetlennek minősítette a népszavazás kérdéseit. 

Az Irány több vezető képviselője a tüntetés ellehetetlenítését célzó lépésnek, törvénytelennek, egyesek „rendőrterrornak” minősítették a pártelnök rendőrségi előállítását. A pozsonyi kerületi rendőrség szóvivője az ügy kapcsán a szlovák hírügynökséggel csak annyit közölt, hogy Robert Ficót a büntetőeljárásokban illetékes szerv kérése alapján állították elő. Robert Fico, miután elengedték a rendőrőrsről, elmondta: 

felbujtás gyanújával indítottak eljárást ellene. 

A pártelnök kitaláltnak és abszurdnak minősítette a vele szembeni gyanúsítást, s úgy vélekedett, előállításának valós oka az volt, hogy meg akarták akadályozni a részvételét az autós tüntetésen. Szlovákiában jelenleg is érvényben van a korábban a koronavírus terjedésével összefüggésben bevezetett vészhelyzet, amelynek idején elvben tilos tömegmegmozdulások megtartása. Ennek ellenére az elmúlt hónapokban nem egy ilyenre került sor.

Borítókép: Robert Fico, Szlovákia volt miniszterelnöke és a populista baloldali Smer – Szociáldemokrácia (Smer – SD) vezetője részt vesz a 2020. március 1-i pozsonyi általános választások utáni sajtótájékoztatón (Fotó: AFP/VLADIMIR SIMICEK )

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.