Ennek kapcsán kiemelte, hogy Szlovákia mára hazánk második legfontosabb kereskedelmi partnerévé és a magyar tőke egyik legfőbb célországává vált.
Magyarországon pedig hétszáz szlovák tulajdonú cég több mint ötezer embernek ad munkát. „Mi, magyarok és szlovákok a békében vagyunk érdekeltek, azt szeretnénk, ha ebben a térségben minél előbb béke lenne, és a magunk eszközeivel mindent meg is teszünk ennek érdekében” – szögezte le. Szijjártó Péter a gáz- és elektromos hálózat összekötésére is kitért, amit rendkívül fontosnak nevezett az energiaellátás biztonsága szempontjából.
Minél több összeköttetés jön létre, annál szorosabb kapcsolat van a két nemzet között, annál könnyebb az emberek élete, és annál inkább igaz, hogy a határ nem elválaszt, hanem összeköt minket
– fogalmazott. Elmondta: harmincöt helyen van közúti kapcsolat a két ország határán, ebből tizenkettő 2010 óta épült, és jelenleg is hat fontos fejlesztés zajlik, köztük immár három híd építése az Ipolyon. Emellett Nagyrozvágy és Nagygéres között útkapcsolat, Neszmélynél kompösszeköttetés jön létre, Dunakilitinél pedig gyalogoshíd épül. A fejlesztések mindegyike lezárul jövő év végéig.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!