A bukaresti oktatási minisztérium még nem reagált az ügyben, vélhetően a tárca is a pert lezáró ítélet hivatalos indoklását várja. A tárca egyébként az iskolával együtt alperes volt, hiszen a román nacionalista szervezetek felperesként éppen az iskolát létrehozó miniszteri rendeleteket kifogásolták. A marosvásárhelyi gimnázium korábbi kálváriája a bukaresti oktatási minisztérium 2018 augusztusában elfogadott rendeletével ért véget, azt követően nyithatta meg ismét kapuját a diákok előtt.
Tamási Zsolt igazgató néhány nappal ezelőtt a Krónika Live videópodcast legutóbbi műsorában azt mondta, hosszú ideig nem lehet fenntartani ezt a bizonytalansági állapotot.
Remélem, egyszer eljön annak az ideje, amikor végre fenntartások nélkül el tudja majd mindenki fogadni ennek az iskolának a létezését, annál is inkább, mert vitathatatlan, hogy közösségi igény van rá
− fogalmazott Tamási. A kialakult helyzet miatt az egyház szerdán Marosvásárhelyen húszperces néma tiltakozást szervez. A demonstráció keretében a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Gimnázium diákjai és tanárai élőláncot alkotnak a jelenleg egyházi tulajdonban lévő épület körül. A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége tiltakozó nyilatkozatot fogadott el az iskolát létrehozó miniszteri rendeletet érvénytelenítő bírósági határozattal szemben.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!