A hagyományos férfi és női nem felszámolásáért küzdő LMBTQ-aktivisták most a régészet és a őstörténet tanulmányozásába szólnának bele. Azt akarják elérni, hogy a régészek hagyjanak fel az eddig megszokott vizsgálataikkal. A szakemberek egyik alapvető gyakorlata ugyanis az emberi maradványok nemének meghatározása a csontváz medencéjének, koponyájának és egyéb jellegzetességeinek mérésén keresztül – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.Az aktivisták szerint manapság már nem tudni, hogy ezek az emberek még életükben milyen neműnek azonosították magukat. Elképzelésük szerint a több száz évvel ezelőtt született emberek a biológiai nemüktől eltérőként is azonosíthatták magukat, ezért nem szabad nemek alapján azonosítani a maradványokat.
A genderőrület új fejezete: már a halottak sem nyugodhatnak békében
Aktivisták most azt szeretnék megakadályozni, hogy az elhunytakat férfiként vagy nőként azonosítsák a régészek és a halottkémek.

További Külföld híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Újabb légicsapások Kijevben – a német gazdasági miniszter is óvóhelyre kényszerült
Eközben magas szintű egyeztetések folynak a háború lezárásáról.

A Magyarországot elítélő jelentés felelőse vonult Magyar Péterrel + fotó
„A néppárt politikája Ukrajna támogatása, és tudom, hogy a Tisza is ezen az úton jár” – mondta korábban Wawrykiewicz.

Váratlan fordulat a litván–belarusz határon
Rohamosan változnak a fejlemények.

Itt a bejelentés, ez az ország nem küld rakétákat Ukrajnába
Olaszország támogatja Ukrajnát, de nem áll háborúban Oroszországgal.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk