Emlékezetes, az Európai Bizottság szerdán bejelentette, valamennyi tagállam számára cél kell, hogy legyen, hogy 2022. augusztus 1. és 2023. március 31. között 15 százalékkal csökkentse a gázfelhasználását. Ursula von der Leyen elnök szerint elkerülhetetlen, hogy a tagállamok közösen lépjenek, és ennek része a fogyasztás mérséklése.
Heves ellenállásba ütközött Brüsszel szélsőséges követelése a spanyoloknál
Biztosan nem támogatják az Európai Bizottság gázfelhasználás-korlátozásra vonatkozó terveit – erről szokatlanul éles hangnemben beszélt a mindenkor igen EU-párti Sanchez-kormány miniszterelnök-helyettese, órákkal a Von der Leyen-i bejelentés után – számol be a Mandiner.

Nem hagyta ezt szó nélkül a spanyol miniszterelnök-helyettes, aki a zöldátmenetért felelős tárcát is vezeti, s órákkal Von der Leyen bejelentése után sajtótájékoztatón hevesen kikelt az ötlet ellen, amely még azt sem venné figyelembe, hogy egyébként egy ország mennyire függ az orosz gáztól – írta meg az El País című tekintélyes spanyol napilap. Teresa Ribera közölte:
Nem vállalhatunk olyan aránytalan áldozatot, amelyről még az előzetes véleményünket sem kérték ki.
Kritizálta magát a tervet is, amely szerinte „nem a legeredményesebb, sem a leghatékonyabb, sem a legigazságosabb”. Hozzátette: a spanyol családok nem fognak gázhiánytól szenvedni az otthonaikban – idézi a Mandiner.
„Spanyolország megvédi az európai értékeket és szolidaritást vállal az EU többi részével, de nem a lakossági és ipari fogyasztók kárára” – szögezte le Ribera. Véleménye szerint ők már így is nagyon magas számlákat fizetnek, így „nem érdemelnek korlátozást vagy arányosítást”. Madrid szolidáris a többi tagállammal, de szerinte segítséget elsősorban az infrastruktúrájával tud nyújtani azoknak, akikhez vezetékeken érkezik a gáz.
Az El País szokatlanul keménynek nevezi Ribera fellépését, s megjegyzi, a brüsszeli javaslat nem tenne különbséget a 15 százalékos mérséklés terén az egyes államok között annak tekintetében sem, hogy mennyire függenek az orosz gáztól, mert az az elképzelés, hogy így mindenképpen több gáz maradna a nem orosz szállítóknál, vagyis végtére is csökkenne az orosz gáz iránti függőség. Kemény szavak ezek a lap szerint azért is, mert amúgy jó a viszony az európai hatóságokkal, amelyek engedélyezték a háztartási áramárplafont.
Egyszer már kifizették
Mi, spanyolok, nem nyújtózkodtunk a takaróinkon túlra, mint mások, Spanyolország elvégezte a házi feladatát, és évekig sokáig magasabb árakat fizetett európai partnereinknél
– fogalmazott a kormányfőhelyettes; e kitétel az elmúlt években hatalmas összegekből kiépített LNG-terminálokra szóló utalás volt; mindenesetre az infrastruktúra kapcsán Ribera logikája alapján Spanyolország egyfajta kapuként szolgálhat a többi országnak, ahonnan a cseppfolyósított gáz Európa többi államába érkezhet. Spanyolország értelemszerűen kevéssé függ az oroszoktól.
Majd ismerős retorikát hallhattak a kormányfőhelyettestől: Spanyolország ellenáll a nyomásnak, átlátható és tiszteletteljes párbeszédet sürget, Ribera – aki kedden az energiaügyi miniszterek csúcstalálkozójára megy, „hogy megvédje a spanyol érdekeket” – hozzátette: a minden fogyasztóra vonatkozó szabályozás vagy korlátozás bevezetését nem tudják támogatni.
A teljes, eredeti cikk ITT érhető el.
Borítókép: Teresa Ribera (Fotó: MTI/EPA/Pool/Emilio Naranjo)
További Külföld híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Zelenszkij nem hagyott fel a követelőzéssel
Az ukrán elnök már az oroszok helyett is döntene.

Hamuoszlopok okoznak fennakadást a repülésben + videó
Aktívvá vált egy ismert vulkán.

Felfüggesztették a Szicíliánál tavaly elsüllyedt Bayesian jacht roncsának kiemelését
A művelet során életét vesztette egy búvár.

Figyelmeztetett az elnök, az ilyen a rakéták elől nincsen menekvés
A rakétagyártás legkiemelkedőbb elméi Oroszországban vannak, és ezt nem Putyin mondta.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Se pénz, se ház – Megszólalt az Origónak az életéért küzdő győri lottónyertes

Szanyi Tibor robbantott, lerántotta a leplet Gyurcsány lemondásáról

„Kár érte, fantasztikus játékos” – eldőlt Kerkez Milos sorsa

Valami nagyon furcsa történik a kínai e-kereskedelmi óriásoknál

Az édesanya karjából akarták kitépni gyermekét a miskolci buszon

Bayer Zsolt: Vadászjelenetek Alsó-Alvilágból

Súlyos balhé: egymással üvöltözött a Fradi edzője és játékosa + videó

A hasi zsír eltüntetése: 7 napos mintaétrend, ami segít a fogyásban

Gulácsi Péter mindent elveszített, Lőw Zsolttal nem beszél magyarul

Ez gyors volt! Máris kiderült mi áll Gyurcsány Ferenc lemondása mögött

Mérgező klórfelhő terjedése miatt súlyos figyelmeztetést adtak ki a hatóságok + videó

A Szoboszlaival balhézó Arda Güler újra üzent: „Gyalázol? Szétzúzlak!”
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Zelenszkij nem hagyott fel a követelőzéssel
Az ukrán elnök már az oroszok helyett is döntene.

Hamuoszlopok okoznak fennakadást a repülésben + videó
Aktívvá vált egy ismert vulkán.

Felfüggesztették a Szicíliánál tavaly elsüllyedt Bayesian jacht roncsának kiemelését
A művelet során életét vesztette egy búvár.

Figyelmeztetett az elnök, az ilyen a rakéták elől nincsen menekvés
A rakétagyártás legkiemelkedőbb elméi Oroszországban vannak, és ezt nem Putyin mondta.