Gujer szerint Svájcban is sokan vannak azok, akik a rövid távú gazdasági előnyökért cserébe a sorsukra hagynák az ukránokat. „Újult erővel teszi fel az ukrajnai háború a külpolitika, az erkölcs és a nemzeti érdekek viszonyát érintő régi kérdést. Minél közelebb ér a tél, annál hangosabbak lesznek azok, akik nem akarnak Kijevért megfagyni” – véli a Neue Zürcher Zeitung főszerkesztője.
Vezető svájci lap: Tényleg meg kell fagynunk Kijevért?
A svájci lap főszerkesztője szerint a németek csak a saját jólétükkel vannak elfoglalva, ezért kerültek Putyin csapdájába. De nem szabad megadnunk magunkat az oroszoknak – ez Európa saját érdeke is – olvasható a Mandiner cikkében.

Az újságíró szerint illuzórikus lenne azt gondolni, hogy az ukránok melletti kiállás a következő hónapokban is változatlanul kitart majd. Gujer szerint egyre többen fogják majd azt mondani, hogy Kijevnek el kellene fogadnia Moszkva feltételeit, ahogy az orosz csapatok egyre előrébb nyomulnak a Donyec-medencében.
A semlegesség nem jelent mást, csak hallgatást
A németek és a svájciak hajlamosak arra, hogy magasztos elveik mögé bújva elhárítsák maguktól a felelősséget. Az egyik nemzet a történelmével, a másik a semlegességével takarózik
– írja Gujer, aki szerint a svájciak előszeretettel látják vendégül a világ fontos szervezeteit és a hatalmasok találkozóit, miközben a külpolitikájuk mélységesen erkölcstelen.
A semlegesség nem jelent mást, mint tartózkodni, amikor egy Hitler-szerű diktátor éppen vérbe fojtja az országot
– írja.
A Neue Zürcher Zeitung főszerkesztője végső soron arra jut, hogy aki most enged Putyin nyomásának, annak a jövőben még súlyosabb követelésekkel és provokációkkal kell szembenéznie. Rámutat: Európa Grúzia 2008-as megtámadásakor és az Ukrajna elleni háború 2014-es kitörésekor sem csinált semmit, és ha most sem lép, azért a jövőben még inkább megfizet majd. „Az orosz imperializmus elleni ellenállás nemcsak erkölcsi kérdés, hanem az európaiak jól felfogott önérdeke” – írja Gujer, aki szerint valójában az a kormányzás művészete, hogy a lehető legnagyobb károkat okozzuk az orosz háborús gépezetnek, miközben minimalizáljuk ennek a társadalomra gyakorolt negatív hatásait.
További Külföld híreink
Borítókép: Volodimir Zelenszkij ukrán elnök (Fotó: MTI/EPA/AAP/Lukas Coch)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!