Az Európai Bizottság június elején hagyta jóvá a 23,9 milliárd euró értékű, vissza nem térítendő támogatás és 11,5 milliárd eurós hitel folyósítását lehetővé tevő lengyel helyreállítási tervet. A források kifizetését azonban bizonyos feltételek, „mérföldkövek” teljesítéséhez köti. Egyes uniós biztosok szerint Lengyelország még nem teljesíti ezeket a feltételeket, az Európai Parlament pedig külön állásfoglalásban bírálta az EB-t a lengyel helyreállítási terv jóváhagyásáért.
Mateusz Morawiecki miniszterelnök július közepén még úgy nyilatkozott, hogy az uniós források, köztük a helyreállítási alap első részleteinek folyósítása az idei év végén vagy a jövő év elején várható.
Feltűnést keltett több lengyel kormánypárti európai parlamenti képviselőnek a kabinet, illetve közvetlenül a miniszterelnökhöz intézett bírálata. Zdzislaw Krasnodębski például azt mondta: – A lengyel hatóságokból hiányzik a bátorság és az állhatatosság, nyilatkozataikban nagyon határozottak, de ha tárgyalásokra kerül sor, engedékenyekké válnak. Ryszard Czarnecki szerint pedig a kormány alapvető hibát követett el, amikor másfél éve már azzal dicsekedett, hogy megvannak az uniós pénzek.
Pawel Lisicki, a konzervatív Do Rzeczy főszerkesztője hetilapjában nem mindennapinak nevezte, hogy kormánypárti EP-képviselők nyilvánosan kritikákat fogalmazzanak meg saját kormányukkal szemben.
Az idő múlik, a pénzek nem jönnek, az Európai Bizottság követelései pedig gyarapodnak
– írta. Véleménye szerint a miniszterelnök Lengyelország szempontjából előnytelen megoldásokba ment bele abban a hiszemben, hogy az EB hamar elfogadja a helyreállítási tervet, és megindul a pénzfolyam Varsóba. Új Marshall-tervről beszélt, és nagy befektetéseket helyezett kilátásba ezekre a forrásokra alapozva. Az EB azonban nem is titkolja, hogy Donald Tusk volt lengyel miniszterelnököt, az Európai Tanács korábbi elnökét, jelenlegi lengyel ellenzéki vezetőt szeretné Morawiecki helyén látni. Előbb a végtelenségig vizsgálta a helyreállítási tervet, majd miután elfogadta, olyan mennyiségű feltételt támasztott a kifizetésekhez, amely gyakorlatilag teljesíthetetlen.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!