A mozgósítás arab nyelven folyik. Az üzenetekben arra utasítják a szír migránsokat, hogy a menethez csatlakozva gondoskodjanak maguknak hálózsákról, sátorról, mentőmellényről, ivóvízről, konzerv élelmiszerekről és elsősegélycsomagról.
A szervezők szerint a karaván ötvenfős csoportokban fog haladni, élükön egy-egy csoportvezetővel. Az AFP megkeresésére az egyik ötletgazda elmondta, hogy majd akkor jelentik be a menet indulását, amikor annak eljött az ideje. A névtelenségét őrző 46 éves szír mérnök szerint a karaván szervezőinek egy része már az Európai Unió területén él.
A Telegramcsatorna egyik mozgósító üzenetében például az áll, hogy „Már tíz éve élünk Törökországban. Oltalmazott státusunk van, azonban Nyugat-Európának is ki kell vennie a részét a szír menekülteknek járó gondoskodás terheiből.”
A törökországi szír migránsok nagyszabású szervezkedésének a hátterében az áll, hogy a török elnök, Recep Tayyip Erdogan még májusban bejelentette, hogy a 3,6 millió szír menekültből egymilliónak – kezdetben önkéntes alapon – vissza kell térnie a hazájába. A marokkói hírportál, a Hespress pedig vasárnap arról számolt be, hogy Ankara már megkezdte több száz illegális marokkói migráns hazatoloncolásának a végrehajtását is. A súlyos gazdasági nehézségekkel küzdő Libanon pedig ugyancsak a területén élő nyolcszázezer szír hazaküldésére készül, adta hírül szombaton a francia Le Monde. A térségben tartózkodó menekültek elfogadása rövidesen véget ért, ezért a törökországi szírek migránskaravánnal Európa felé vennék az irányt, hogy elkerüljenek egy hazatoloncolást.
Borítókép: Illusztráció: várakozó migránsok (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!