Megérkezett Bukarestbe Novák Katalin + galéria

Ez lesz a harmadik alkalom, hogy a köztársasági elnök találkozik román kollégájával.

Magyar Nemzet
2022. 09. 07. 10:19
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megérkezett Bukarestbe Novák Katalin köztársasági elnök, ahol Klaus Johannis román államfő meghívásának eleget téve hivatalos látogatást tesz.

„A szomszédságnak működnie kell, pragmatikus román–magyar kapcsolatokra van szükség, most különösen. Ezért fogadtam el Klaus Johannis, Románia elnökének meghívását. Utoljára 12 éve járt hivatalos látogatáson magyar államfő Bukarestben – találkozásunk lehetőséget ad arra, hogy egymás szemébe nézve beszéljünk a nemzeteinket érintő legfontosabb kérdésekről” – közölte Facebook-posztjában a köztársasági elnök.

A magyar köztársasági elnöknek a beiktatása óta eltelt négy hónapban a szeptember 7-i találkozója lesz a harmadik alkalom, hogy találkozik román kollégájával. Találkoztak ugyanis júniusban a kelet- és közép-európai NATO-tagállamok, az úgynevezett Bukaresti Kilencek bukaresti csúcstalálkozóján, majd a regionális NATO-csúcs után kétoldalú, négyszemközti megbeszélést is folytattak.

Az elnöki kétoldalú találkozón kívül a magyar köztársasági elnököt fogadja Nicolae Ciuca román miniszterelnök, Alina-Stefania Gorghiu, a szenátus ügyvivő elnöke és Ion-Marcel Ciolacu, a képviselőház elnöke is. Novák Katalin programjának része továbbá, hogy találkozik Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével, Románia miniszterelnök-helyettesével, illetve a román kormány többi RMDSZ-es miniszterével is.

Borítókép: Novák Katalin köztársasági elnök Bukarestben (Fotó: Twitter)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.