Az energetikai válság után az élelemért vívott harc következik a világban
– erről beszélt a minap az Egyesült Arab Emírségekben a szerb államfő.

Az energetikai válság után az élelemért vívott harc következik a világban
– erről beszélt a minap az Egyesült Arab Emírségekben a szerb államfő.
Alekszandar Vucsics szerint az ukrán offenzívával nem ér véget a háború, sőt egyre súlyosabb összecsapások kezdődnek, és elhúzódik a konfliktus. Ez pedig újabb drágulást hoz mindannyiunknak. Vucsics egyébként azért utazott az arab országba, mert Szerbia egymilliárd dollár értékben kapott kedvezményes hitelt az emírségektől.
Az energetikai válságról és annak az országokra gyakorolt hatásairól is tárgyalt a szerb államfő az Egyesült Arab Emírségekben.
Vucsics Mohammed bin Zayed Al Nahyan elnökkel megállapodott arról, hogy az emírségek pénzügyi támogatást nyújt a balkáni államnak: a szerbek egymilliárd dollár értékben kapnak kedvezményes hitelt az araboktól. Sinisa Mali szerb pénzügyminiszter ezzel kapcsolatban elmondta: a pénzből Szerbia költségvetését erősítenék.
Háromszázalékos a kamatláb. Ez ebben a pillanatban szinte elképzelhetetlennek tűnik. Ha a világpiaci trendeket nézzük, akkor általában hét, hét és fél százalékos kamatokat számolnak fel. Ha így nézzük, akkor csak a kamatokon 40-45 millió dollárt spórolunk meg
– mondta az aláírást követően Mali a Pink Televíziónak.
Megjegyezte: a pénzt részben az ország korábbi tartozásainak a törlesztésére fordítják, illetve energiahordozók vásárlására. – A pénz lehetőséget teremt arra is, hogy reagáljunk a gáz vagy más energiahordozók beszerzésekor. Esélyt ad arra, hogy csökkentsük a válság ránk nézve negatív hatásait – jegyezte meg a tárcavezető.
Borítókép: Alekszandar Vucsics szerb elnök (Fotó: MTI/EPA/Andrej Cukic)
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.

Az ukrán szakértők áprilist tekintik végső határidőnek az Ukrajna partnereitől várt pénzügyi segítség beérkezésére.

Massachusetts államban csaknem 200 ezer háztartás maradt ellátás nélkül, míg New Jersey-ben is több mint 100 ezer fogyasztónál nincs szolgáltatás.

A drónok Tatárföld régióban, az orosz–ukrán határtól több mint 1200 kilométerre csapódtak be.

Zelenszkij reményei szerint a külföldről érkező katonák az ukrán frontvonalnál teljesítenének szolgálatot.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!