A gyermekek nemváltását nemcsak politikusok, hanem nemzetközi szervezetek, illetve azok vezetői is támogatják. A Transzneműek Egészségügyi Világszövetségének (WPATH) megválasztott elnöke egy 2021 októberében megrendezett Advancing Excellence in Transgender Health nevű konferencián tett megdöbbentő kijelentést. A felvételek nemrég kerültek nyilvánosságra.
Előadásának egyik részletében az orvos azt mondta, hogy a transznemű mozgalmat nagyrészt azért támadják, mert az embereket, különösen a gyerekeket és a serdülőket legtöbbször hormonokkal, sőt potenciálisan műtétekkel kezelik.
„Némi nyomás alatt érzem magam, hogy megmagyarázzam, miért van értelme a serdülők orvosi és esetleg sebészeti ellátásának” – mondta Bowers, aki amellett érvelt, hogy a transzneműként azonosított kiskorúak is részesülhessenek olyan műtétekben, amelyek célja a páciens nemének megváltoztatása. Bowers erősen lekicsinyelte a nemi szerveket eltávolító műtétek következményeit, egy anyajegy eltávolításához hasonlította azokat.
A nemváltoztató műtétek hatása olyan, mintha lenne egy nagyon csúnya anyajegyed, amit sosem szerettél igazán, és ami végül egy beavatkozásnak köszönhetően végül eltűnik
– fogalmazott Bowers.
A WPATH felelős egyébként a magukat transzneműként azonosító fiatalok ellátási standardjainak kidolgozásáért. Ezeket az útmutatásokat széles körben használják a nemváltással foglalkozó klinikák világszerte. A WPATH nemrég támadások kereszttüzébe került azért is, mert törölte az ellátásra vonatkozó ajánlásaiból a hormonkezelésre, sőt a műtétre vonatkozó minimum életkort.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!