A testület múlt szerdai – a félidős választások előtti utolsó – ülésén már döntést hozott arról, hogy Donald Trumpot is beidézi a 2021. január 6-i, Capitolium elleni támadás ügyében. A testület demokrata párti elnöke akkor Donald Trump meghallgatásával kapcsolatban azt mondta, hogy ez az amerikai emberek felé való elszámoltathatóság kérdése. Bennie Thompson úgy fogalmazott, hogy a volt elnöknek válaszolnia kell azoknak a millióknak, akiknek a szavazatát megpróbálta kidobni annak érdekében, hogy hatalmon maradhasson. A testület republikánus, de Trumppal szemben többször éles bírálatot megfogalmazó társelnöke, Liz Cheney kijelentette, hogy a testület kötelessége válaszokat kapni attól az embertől, aki ezt az egészet mozgásba hozta.

A január 6-i, Capitolium elleni támadást vizsgáló kongresszusi bizottságnak a múlt szerdai volt a tizedik és a tervek szerinti utolsó ülése a novemberi félidős törvényhozási választások előtt. Ezen csak új bizonyítékokat tekintettek volna át, és összegző jelentést terveztek kiadni, az eredeti napirenden nem szerepelt új tanúk beidézése.
A 9 tagú testület 7 demokrata párti és 2 republikánus párti tagból áll. A republikánus tagok Donald Trump párton belüli éles bírálói, köztük Liz Cheney augusztusban a republikánus előválasztáson egy Donald Trump által támogatott jelölttől szenvedett súlyos vereséget, ami után kijelentette, hogy mindent el fog követi annak érdekében, hogy Donald Trump többé a Fehér Ház közelébe se kerühessen.
A bizottság ülésére reagálva Donald Trump múlt héten a Fox Digitalnak adott interjúban a testületet félrevezető, színlelt és pártos társaságnak nevezte, a tevékenységét pedig boszorkányüldözésnek, amelyben két olyan republikánus vesz részt, akiket kidobtak a pártból.
A republikánusok közölték, hogy saját jelentést tesznek közzé még idén a vizsgálódásaik alapján, amelyben arra is választ keresnek, hogy a hatóságok és a hírszerzés milyen hibái vezethettek a január 6-i eseményekhez.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!