A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Matjaz Han szlovén gazdaságfejlesztési és technológiai miniszterrel közös budapesti sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy az ukrajnai háború és a szankciók miatt egekbe szökő árak recesszióval fenyegetnek Európában, ezért fontos a gazdasági együttműködés fejlesztéséről tárgyalni.
Szijjártó Péter Magyarország és Szlovénia kapcsolatát méltatta, amelyet szavai szerint még szorosabbra kívánnak fűzni, kölcsönösen támogatni fogják egymás beruházásait, mivel ezek jelentősen hozzájárulhatnak a gazdasági növekedés fenntartásához.
Mint mondta, ehhez adott minden alap, miután a kétoldalú kereskedelmi forgalom tavaly majdnem elérte a hárommilliárd eurót, és értéke az idei év első hat hónapjában is 30 százalékkal nőtt, így újabb rekord várható 2022-re.
Egyes magyar nagyvállalatok mára komoly regionális játékosokká váltak, így például a Mol, az OTP és a WizzAir szlovéniai beruházásai is sikerrel kecsegtetnek; előbbi két cég a második legnagyobb piaci szereplő lesz a maga szegmensében, míg utóbbi bázis kialakításán dolgozik Ljubljanában – húzta alá Szijjártó Péter.
Kitért arra is, hogy a Zalaegerszeg–Graz–Maribor háromszögben nemzetközi tesztkörnyezetet hoznak létre az önvezető autók számára, ami komoly versenyelőnnyel fog járni.
Kiemelte, hogy az együttműködés hozzájárul a két ország energiabiztonságához is, minthogy a villamosenergia-hálózatokat összekötő vezeték június óta tesztüzemben működik, s eddig nem merült fel probléma, így év végétől át lehet térni a normális kereskedelmi üzemre.
Üdvözölte, hogy Magyarország, Szlovénia és Szerbia részvételével regionális villamosenergia-tőzsde jön létre az év végével, ami az árak csökkenését is eredményezheti.
A miniszter rámutatott, hogy a recessziót ezúttal nem gazdasági strukturális problémák, hanem biztonsági kihívások okozzák, így a „visszaesésből való kimaradásnak is a biztonság megóvása a módja a gazdasági stabilitás és az energiaellátás terén is”.
„Magyarországnak ebben a kontinentális recesszióval fenyegető helyzetben nem lehet más célja, minthogy kimaradjon ebből, és egyfajta lokális kivételt képezzen” – szögezte le.