Egy járványügyi szakértő szerint véget ért a pandémia Németországban

Véget ért az új típusú koronavírus (SARS–CoV–2) terjedésének pandémiás szakasza Németországban, vagyis már nem emelkedik robbanásszerűen az új esetek száma – mondta Christian Drosten, az egyik legismertebb német járványügyi szakértő egy keddi lapinterjúban.

MAGYAR NEMZET
Forrás: MTI2022. 12. 27. 19:24
Forrás: PIXABAY
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A berlini Charité egyetemi klinika virológiai intézetének vezetője a Der Tagesspiegel című lapban megjelent interjúban kiemelte, hogy a SARS–CoV–2 csaknem három év után bekerült az endemikus vírusok közé, ami azt jelenti, hogy folyamatosan jelen van, de csak a terjedéséhez kedvező időjárási hatások révén marad fenn, és ritkán idéz elő járványt.

Az idei téli járványhullámban a kórokozó már nem is terjed exponenciálisan, vagyis napról napra egyre nagyobb mértékben, ami azt mutatja, hogy

véget ért a pandémia, és a vírus által okozott betegség (Covid–19) belesimul a megszokott felső légúti betegségek közé.

Ez a folyamat azzal jár, hogy

a tél végére annyira erős lesz a közösségi szintű immunitás, hogy nyáron már alig-alig tudja majd tartani magát a vírus, hacsak nem történik valami minőségi változás a kórokozó mutációja során, amivel azonban egyelőre nem kell számolni

– fejtette ki a szakember.

Az interjú új lendületet adott a járványlassító korlátozásokról folytatott közéleti vitának. A szövetségi kormányt alkotó koalíció legkisebb tagja, a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) részéről Marco Buschmann igazságügyi miniszter rögtön ki is jelentette, hogy azonnal vissza kell vonni a még érvényben lévő óvintézkedéseket.

Ez vállalhatatlan „vakmerőség” lenne, és Christian Drosten sem követeli – nyilatkozott Karl Lauterbach egészségügyi miniszter, a szociáldemokraták (SPD) politikusa.

A koronavírus mellett az influenza és a légúti óriássejtes vírus (RSV) is erősen terjed, így a klinikák tele vannak, a személyzet túlterhelt, a halálozás magas, és a télnek még nincs vége

– tette hozzá a miniszter, aki nemcsak politikusként, hanem az ország legtekintélyesebb közegészségügyi szakértői közé tartozó kutatóorvosként is ismert.

A SARS–CoV–2 németországi jelenlétében valóban beállt az endémiás állapot, de a különösen veszélyeztetett embereket továbbra is védeni kell, így például maszkot kell viselni az idősgondozó intézményekben

– mondta Karl Lauterbach.

A harmadik koalíciós párt, a Zöldek vezető egészségügyi szakpolitikusa, Janosch Dahmen szerint is óvatosságra van még szükség. Számos jel utal arra, hogy a koronavírus nemigen változik már, és a tél végével jelentősen visszaszorul, addig azonban az egészségügyi ellátórendszer erős terhelése miatt be kell tartani az alapvető fertőzésvédelmi óvintézkedéseket – mondta a szövetségi parlamenti (Bundestag-) képviselő.

Németországban a legtöbb járványlassító korlátozást már nyáron visszavonták, a tartományok többségében már csak a közösségi közlekedésre vonatkozó maszkviselési kötelezettség és néhány más szabály maradt meg. Ugyanakkor a felső légúti betegségek őszi-téli szezonja jóval erősebb, mint az utóbbi években.

A Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) becslése szerint a karácsony előtti héten nagyjából 2,3 millióan fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, és 9 millió körül lehetett az új megbetegedések száma a 84,1 millió lakosú országban.

A betegektől vett minták többségében, 55 százalékában influenzavírust találtak. A második leggyakoribb kórokozó az RSV 15 százalékos aránnyal. Ez főleg kisgyermekeket fertőz meg, és terjedése több tartományban már a teljesítőképességet fenyegető mértékben terheli a csecsemő- és gyermekgyógyászati osztályokat, intézményeket. A SARS–CoV–2 jelenlétét a minták 5 százalékában mutatták ki.

Borítókép: illusztráció (Forrás: Pixabay)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.