Hozzátette: a brit gazdaság 13 éve nem produkál jelentősebb ütemű növekedést, vagyis a konzervatív párti kormány már a brexit előtt sem tudta kezelni a gazdaságot. Az egyik tekintélyes londoni gazdaságelemző műhely, a Resolution Foundation legutóbbi tanulmányában kimutatta, hogy a brit gazdaság termelékenységét az EU-hoz fűződő kereskedelmi kapcsolatok feltételrendszerének módosulása önmagában 1,3 százalékkal rontja az évtized végéig. A cég számításai szerint ez azt jelenti, hogy az alkalmazotti reáljövedelem minden évben átlagosan 470 fonttal (210 ezer forinttal) lesz kevesebb annál az összegnél, amelyet a brexit nélkül a munkavállalók megkereshetnének.
A patinás londoni közgazdasági egyetem, a London School of Economics gazdaságkutató intézete (Centre for Economic Performance, CEP) matematikai levezetésekkel alátámasztott, minap ismertetett 27 oldalas elemzésében megállapította, hogy Nagy-Britannia és az Európai Unió kereskedelme elé a brexit vámellenőrzési és szabályozói határt emelt, és ennek költségei csak az élelmiszer-vásárlásokra fordítandó éves kiadásokat a kilépés utáni két évben országosan 5,84 milliárd fonttal (csaknem 2500 milliárd forinttal), egy-egy háztartás esetében átlagosan 210 fonttal (94 ezer forinttal) emelték.
Borítókép: Hazájuk visszalépését követelik az Európai Unióba brit tüntetők Londonban 2022. október 22-én (Fotó: MTI/EPA/Tolga Akmen)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!