Vasárnap a volt brazil elnök, Jair Bolsonaro több mint négyezer híve tört be középületekbe, hatalmas károkat okozva az elnöki palotában, a legfelsőbb bíróság és a kongresszus épületében és környékén.

A legutóbbi hivatalos adatok alapján körülbelül kétezer embert vettek őrizetbe, 1100-nál is többet zártak be kihallgatásuk után.
A hatóságok a térfigyelő kamerák, a sajtófotók és a közösségi médiában közzétett szelfik alapján azonosítják a zavargások résztvevőit.
Helyi idő szerint csütörtökön a szövetségi ügyészség azt kérte a brazíliavárosi bíróságtól, hogy fagyassza be 52 ember és hét vállalat mintegy 6,5 millió realos (466 millió forint) vagyonát, mivel azzal vádolják őket, hogy a finanszírozták a zavargások résztvevőinek fővárosba szállítását.
A nemzeti örökség komoly károkat szenvedett, műkincsek semmisültek meg vagy károsodtak. A kormány első becslései alapján a kongresszus két üléstermében keletkezett kár több mint 5,5 millió real.
Lula bejelentette, hogy mostantól keményebb lesz a védelem, mert ami történt, az nem ismétlődhet meg.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!