A 75 éves bíboros, aki XVI. Benedek közeli munkatársának számított a nyugalmazott pápa december utolsó napján bekövetkezett haláláig, a kötetben számos témát érint, többek között beszél a nők szerepéről, a miatyánk szerinte olasz nyelven téves fordításáról, valamint helyesnek nevezi a volt olasz belügyminiszter, Matteo Salvini, a Liga párt vezetője migrációs politikáját. Utóbbi nem számít újdonságnak, mivel a jobboldali politikus határzárási rendelkezéseit Müller bíboros már Salvini minisztersége idején, 2019-ben is támogatta. Gerhard Ludwig Müller kitért XVI. Benedek lemondására is, kizárva, hogy a jövőben egy újabb nyugalmazott pápa lehessen.
Úgy vélte, az egyház egy része azt várja, hogy a jelenlegi pápa is lemondjon, mivel akkor mással lehetne helyettesíteni.
Megjegyezte azonban, hogy nem lehet egyházi törvényként előírni a mindenkori pápa lemondatását egy bizonyos számú szolgálati év után, ugyanakkor az „azt csinálok, amit akarok” mentalitás sem elfogadható az egyházfőtől. Az esetleges következő konklávén pápaválasztónak számító Müller bíboros hozzátette: nem személyes döntésekről van szó, mivel a mindenkori pápa lépései érintik az egész egyházat, egymilliárd hívővel és több mint négyezer püspökkel.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!