A tüntetőket különösen az háborította fel, hogy Boluarte elnök csütörtök este tartott beszédében a tüntetőket erőszak szításával vádolta, és azt ígérte, hogy felelősségre vonja a tiltakozókat. Szólt arról is: támogatja azt a tervet, hogy az új választásokat 2024-ben, a tervezettnél két évvel korábban tartsák meg. A tüntetők ugyanakkor nem akarnak addig várni, különösen az elmúlt hetek halálos áldozatainak számát figyelembe véve.
Az ország más részein is voltak tüntetések és összecsapások a rendfenntartó erőkkel. A demonstrálók üvegeket és köveket dobtak a rendőrök felé, mások abroncsokat égettek barikád gyanánt az utca közepén. A tüntetők Peru egyik ikonikus épületét is felgyújtották a minap, Boluarte elnök „vandáloknak” nevezte az elkövetőket. A lángokat nem sikerült megfékezni, így az épület szinte porig égett.

Arequipában, Peru második legnagyobb városában a rendőrség összecsapott a tüntetőkkel, akik megpróbálták megrohamozni a repülőteret. Puno régióban mintegy 1500 tiltakozó rohamozta meg a helyi rendőrség épületét. Peru déli részén a Glencore multinacionális vállalat úgy döntött, hogy ideiglenesen bezárja Antapaccay rézbányáját, miután tüntetők megtámadták a helyszínt.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!