Soros György alapítványának keze a Fehér Házig is elér

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Egy nyilvánosan elérhető látogatói lista szerint több személlyel is találkozott az elnöki hivatalban Tom Perriello, a Nyílt Társadalom Alapítvány amerikai ügyvezető igazgatója.

MAGYAR NEMZET
Forrás: Mandiner2023. 01. 30. 11:04
Soros György
Davos, 2013. január 23. Soros György magyar származású amerikai üzletember, a New York-i Soros Fund Management befektetési társaság elnöke beszél a Világgazdasági Fórum 43. davosi találkozójának egyik sajtóértekezletén 2013. január 23-án. (MTI/EPA/Jean-Christophe Bott) Fotó: Jean-Christophe Bott

Ahogy a Magyar Nemzet korábban megírta, a Soros György által finanszírozott szervezetek jelentős befolyással bírnak az amerikai igazságszolgáltatásra. Nemrég az MRC business új tanulmányából derült ki, hogy Soros György finanszírozza a világ legbefolyásosabb médiaszemélyiségeit a velük kapcsolatban álló csoportoknak juttatott adományokon keresztül. A milliárdos spekuláns nemcsak Amerikában, hanem Európában is rendszeresen próbál beleavatkozni a világ fontosabb eseményeibe.

Borítókép: Soros György (MTI/EPA/Jean-Christophe Bott)

 

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.