Ingyenesen fog gabonát szállítani a rászoruló országoknak Oroszország, ha megszűnne a fekete-tengeri élelmiszer-megállapodás – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn az Oroszország-Afrika a többpólusú világban című moszkvai nemzetközi parlamenti konferencián.
Putyin döntött, Moszkva ingyen szállítja majd a gabonát
Persze nem akárhova.

Putyin szerint Moszkva az afrikai országok igényei által vezérelve vállalta a megállapodás meghosszabbítását. Az Isztambulban megkötött megállapodások között szerepel az ukrán élelmiszerek szállítása a Fekete-tengeren keresztül, valamint az orosz mezőgazdasági termékek és műtrágyák exportjának feloldása.
„Ragaszkodunk a megállapodás csomagjellegéhez – mindenekelőtt az afrikai és más fejlődő országok érdekében –, szem előtt tartva, hogy nagy mennyiségű élelmiszerre van szükségük” – hangoztatta az orosz elnök.
Közölte azt is, hogy Moszkva elvárja, hogy követeléseit maradéktalanul teljesítsék, hogy a gabona és a műtrágya a rászoruló afrikai országokba kerülhessen, ne pedig a „jóllakott európai országokba”. Az orosz vezető szerint az Ukrajnából exportált gabona mintegy 45 százaléka Európába került, míg Afrikába csak három százalék.
Az orosz külügymisztérium hétfőn közölte, hogy az élelmiszer-megállapodást változatlan feltételekkel hosszabbították meg további 60 napra.
Szentpéterváron a tervek szerint július 26-29-én Oroszország-Afrika csúcstalálkozót rendeznek.
További Külföld híreink
Borítókép: Vlagyimir Putyin (Fotó: MTI/EPA/Szputnyik/Kreml/Pool/Orosz elnöki sajtószolgálat)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Tüntetés és ellentüntetés is volt Londonban
A demonstráción részt vett Steve Bannon, Donald Trump amerikai elnök volt stratégiai főtanácsadója, és videókapcsolaton szólt a tüntetőkhöz Elon Musk is.

Fegyveresek mészároltak le több tucat embert Haitin
Az egyik áldozat egy négyéves gyerek.

Robbanószerkezetet találtak az orosz vasútvonalon + videó
Két ember meghalt.

Amerikai külügyminiszter: Washington a Fülöp-szigetek mellett áll
Marco Rubio bírálta Kína tervét.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Tüntetés és ellentüntetés is volt Londonban
A demonstráción részt vett Steve Bannon, Donald Trump amerikai elnök volt stratégiai főtanácsadója, és videókapcsolaton szólt a tüntetőkhöz Elon Musk is.

Fegyveresek mészároltak le több tucat embert Haitin
Az egyik áldozat egy négyéves gyerek.

Robbanószerkezetet találtak az orosz vasútvonalon + videó
Két ember meghalt.

Amerikai külügyminiszter: Washington a Fülöp-szigetek mellett áll
Marco Rubio bírálta Kína tervét.