Tudom, hogy mindaz, amit írtam, igaz. Tudok azokról a találkozókról, amelyekről írtam, és ismerem a részleteit mindannak, ami Norvégiában történt. Ötven éve foglalkozom a titkosszolgálatokkal – nyilatkozta Seymour Hersh amerikai Pulitzer-díjas oknyomozó újságíró az Exxpress osztrák hírportálnak annak kapcsán, hogy többen megkérdőjelezték annak a hitelességét, amit az Északi Áramlat gázvezeték felrobbantásáról korábban mondott.
Seymour Hersh: Európa fizeti meg az amerikai külpolitika károkozását
A világhírű amerikai újságíró megismételte: Joe Biden utasítására robbantották fel az Északi Áramlatot.

Egy tavaly szeptember végén elkövetett akcióban megrongálták a Balti-tenger fenekén lefektetett mindkét orosz exportvezetékpárt, az Oroszországot Németországgal összekötő Északi Áramlatot és az Északi Áramlat 2-t. Az ügyben illetékes svéd és dán hatóságok megállapították, hogy szándékos szabotázsakció történt, de nem neveztek meg felelőst. Seymour Hersh név nélkül nyilatkozó forrásra hivatkozva februárban arról számolt be, hogy a műveletet az amerikai kormány utasítására hajtották végre. Az elmúlt napokban az amerikai és a német sajtóban viszont olyan információk jelentek meg, hogy az ukrán kormányhoz közel álló csoport hajtotta végre a robbantást. Kijev tagadta az érintettségét, de Moszkvában is úgy nyilatkoztak: nehezen hihető, hogy ukránbarát magánszemélyek állhattak a robbantások mögött, mert ilyenre csak kevés különleges szolgálat képes.
További Külföld híreink
Seymour Hersh most az Exxpressnek megismételte korábban tett kijelentését, miszerint a CIA által kitervelt és Joe Biden amerikai elnök parancsára végrehajtott művelet során amerikai búvárok helyezték el a robbanóanyagot az Északi Áramlet vezetékpárra.
Biden hagyta jóvá a robbantást. A résztvevők is tudják, hogy tőle kapták a parancsot. Sokkal többet tudok annál, mint amit elmondhatok, de meg kell védenem azokat az embereket, akikkel erről beszéltem
– hangsúlyozta a 85 éves újságíró.
Az amerikai és a német sajtóban megjelent értesülésekre reagálva, melyek szerint egy hat emberből álló egység egy Lengyelországban bejegyzett, de ukrán tulajdonú cég nevében bérelt hajóval közelítette meg a helyszínt a németországi Rostock kikötőjéből, azt mondta: „A búvárkodásra használt jachtról szóló történet annyira idétlen és hihetetlen. Ez egy őrült történet, amelyet hiteles forrásokkal sem tudnak alátámasztani.”
Seymour Hersh az interjúban keményen nekiment Joe Biden „szűklátókörű” külpolitikájának is. Szerinte Oroszország és Kína állandó kritizálásával csak annyit sikerült elérnie, hogy a két nagyhatalmat közelebb hozta egymáshoz. – Nyugat-Európának pedig azt üzente: ha nem tartanak vele, nem hagyja, hogy gázuk legyen. Elveszi tőlük azt a képességet, hogy az otthonaikat melegen tartsák. Ezt meg is tette. Európa pedig magas árat fizet ezért – tette hozzá Seymour Hersh.
Borítókép: Joe Biden amerikai elnök beszédet mond a kaliforniai Monterey Parkban 2023. március 14-én (Fotó: MTI/EPA/Allison Dinner)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Zelenszkij szerint a NATO képes reagálni orosz dróntámadásra anélkül, hogy belesodródjon a háborúba
Az ukrán elnök újabb fegyvereket kért.

A belga miniszterelnök bírálta a Müncheni Filharmonikusok belgiumi koncertjének izraeli karmesterük miatti lemondását
Bart De Wever belga szövetségi miniszterelnök pénteken élesen bírálta a komolyzenei Flandriai Fesztivál szervezőinek döntését, amelynek értelmében elmarad a Müncheni Filharmonikusok szeptember 18-ra tervezett genti fellépése az izraeli karmester, Lahav Shani személye miatt.

Trump a radikális baloldali erőszak ellen szólalt fel
Az elnök csütörtökön újságíróknak nyilatkozva azt mondta, hogy „egyszerűen szét kell verni” a „radikális baloldali őrülteket”.

Ultimátum Oroszországnak: Németország minden talpalatnyi területet megvéd
A lengyel drónincidens eszkalálódik.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Zelenszkij szerint a NATO képes reagálni orosz dróntámadásra anélkül, hogy belesodródjon a háborúba
Az ukrán elnök újabb fegyvereket kért.

A belga miniszterelnök bírálta a Müncheni Filharmonikusok belgiumi koncertjének izraeli karmesterük miatti lemondását
Bart De Wever belga szövetségi miniszterelnök pénteken élesen bírálta a komolyzenei Flandriai Fesztivál szervezőinek döntését, amelynek értelmében elmarad a Müncheni Filharmonikusok szeptember 18-ra tervezett genti fellépése az izraeli karmester, Lahav Shani személye miatt.

Trump a radikális baloldali erőszak ellen szólalt fel
Az elnök csütörtökön újságíróknak nyilatkozva azt mondta, hogy „egyszerűen szét kell verni” a „radikális baloldali őrülteket”.

Ultimátum Oroszországnak: Németország minden talpalatnyi területet megvéd
A lengyel drónincidens eszkalálódik.